2025.03.14. 19:10
Kadétosztály indul szeptemberben az Eötvösben – galériával, videóval
Új osztályt indít szeptemberben az Eötvös gimnázium. A szegedi iskola a Honvéd Kadét Program részeként az angol tagozatot honvédelemmel egészíti ki, mely érettségi tárgy lesz. Az ide járó kadétok a katonai egyenruhához hasonlító formaruhát is kapnak.
Honvéd Kadét Program indul szeptembertől a Szegedi Eötvös József Gimnázium és Általános Iskolában. Az erről szóló megállapodást pénteken írták alá az intézményben. Az iskolában immár két éve oktatják a honvédelem tantárgyat, a szeptemberben induló új osztály azonban már magasabb szintű honvédelmi oktatásban részesülhet.

Formaruha és fizikai felkészítés is jár a kadétoknak
– A honvéd kadét-angol tagozaton a honvédelmi ismeretek tantárgy új érettségi tárgy lesz, emellett a kadétoknak – a diákokat ugyanis ebben az osztályban így nevezik - lehetőségük lesz emelt szinten tanulni informatikát, illetve fizikai felkészítésben részt venni. Az a célunk ezzel, hogy az itt végzettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tovább tudjanak tanulni – mondta el Gera Tibor főigazgató.
A diákok ebben az osztályban formaruhát kapnak majd, mely hasonlít a katonai egyenruhához és 3,5-es átlag felett mindenkinek alanyi jogon jár ösztöndíj, mely tanulmányi eredménytől függően akár havi 46 ezer forint is lehet. – Azt várjuk a programtól, hogy a diákjaink végzésükkor a hazájukat szerető és a honvédelem ügye iránt elkötelezett diákként hagyják el az iskolát – tette hozzá a főigazgató.
Honvéd Kadét Program: innen is bárhova tovább lehet tanulni
A programot ismertető Kiss Ákos, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője hangsúlyozta: a Honvéd Kadét Programban résztvevő diákoknak nem kötelező a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen továbbtanulniuk, az ösztöndíjban részesülők azonban vállalják, hogy diplomájuk megszerzése után a honvédség kötelékébe állnak.
– A Honvéd Kadét Program első szintje, mely jövőre az Eötvösben is elindul, egyrészt jelenti négy éven keresztül a honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatását, másrészt évi 36 óra tanórán kívüli elfoglaltságot, azaz honvédelmi jellegű szakköröket. Ezek megszervezését anyagilag és szakmailag is támogatja a Honvédelmi Sportszövetség – magyarázta. Három év után a programban részt vevő technikumoknak egyébként lehetőségük van a honvéd kadét szakképzés beindítására 7 szakmairányban, a program harmadik szintéjét pedig a Honvédelmi Minisztérium saját fenntartású intézményei képviselik, ahol az emelt szintű képzést kötelező kollégiumi bentlakás egészíti ki. Ilyen intézmény egyébként vármegyénkben Hódmezővásárhelyen van.
Nem lesz akciófilm-helyszín az iskola
A szegedi Eötvös iskola lesz az ország 167. iskolája, ahol a Honvéd Kadét Program beindul. Vadász Péter ezredes, a Dombai Miksa 4. Területvédelmi Ezred parancsnokhelyettese elmondta, ahogy az elmúlt két évben, ezután is az ezred katonaoktatói tanítanak majd az iskolában.
– Az induló új osztályban magasabb óraszámban fogják a kadétok a honvédelmi ismereteket tanulni, illetve a gyakorlati oktatás nagyobb hangsúlyt fog kapni a feladatok végrehajtása során – vázolta a különbséget. Hozzátette: természetesen a fiatalok semmi olyat nem fognak csinálni, amit az akciófilmekben látni, viszont a Magyar Honvédség életébe sokkal mélyebb betekintést kaphatnak, mint egy átlagos iskolai tanuló.
Katonaság a gimiben
Fotók: Karnok Csaba
Szegedi hírek
- Földi pokol Tarjánban: drogosok és egy agresszív nő zaklatja a helyieket
- Kígyózó sorokban várták a rajongók a Hunyadi záróepizódját Szegeden – videóval
- Feltérképeztük Szeged nyilvános mosdóit, aprópénz mellé némelyikhez másra is szükség van
- Biciklis nő tarolt le egy autót Szegeden
- Valószínűtlen jelenetek Szegeden: a rendőrség táblája alatt himbálózott egy férfi az oszlopon – videóval