Nagy beruházás

2025.03.13. 19:20

Lázár János átadta a kiszombori szolgáltatóházat, és elárulta, mi a magyarság megmaradásának kulcsa – galériával, videóval

A falu egyik legszebb épületévé vált, felújítására pályázati forrásból több mint félmilliárd forintot költöttek. Csütörtökön adta át Lázár János építési és közlekedési miniszter, a térség parlamenti képviselője és Szirbik Imre polgármester. A kiszombori szolgáltatóház megújulása az utóbbi évek legnagyobb beruházása volt a községben; az épületben már most üzletek, vállalkozások működnek, de közösségi események otthona is lesz.

– Miközben a világ arról szól, hogy digitális eszközök segítségével globalizált szolgáltatásokat vegyünk igénybe, mi úgy gondoljuk, hogy itt van a haza, és a hazának a boldogulását itt kell biztosítani. És ennek a boldogulásnak a feltétele az együttlét, az együttműködés, aminek meg kell teremteni a közösségi terét és helyét – mondta Lázár János térségi parlamenti képviselő, építési és közlekedési miniszter többek között csütörtökön a megújult kiszombori szolgáltatóház avatásán. Arról is beszélt a nemzeti színű szalag átvágása előtt, hogy a szülőföldön kell a családalapító magyarok számára megfelelő körülményeket, lehetőséget biztosítani, mert akkor van esély arra, hogy itt fog maradni és megmarad magyarnak is.

kiszombori szolgáltatóház
A kiszombori szolgáltatóház nemzetiszínű szalagját Lázár János honatya-miniszter és Szirbik Imre polgármester vágta át. Fotó: Szabó Imre

Teljesen megújult félmilliárd forintból

A falu összképének egyik meghatározó, helyi védelem alatt álló épületéről van szó, ami a főutcán, azaz a Nagyszentmiklósi utcán, a községházával majdnem pontosan szemben található. Kétszintes, bár eredetileg egyszintesnek épült. Megújulása az utóbbi évek legnagyobb beruházása a községben. Ami a felújítást illeti, többek között a tető cseréje, a belső tér átalakítása, a külső homlokzat és a födém hőszigetelése, az ajtók-ablakok cseréje, az elektromos hálózat, a víz- és csatornarendszer, valamint a melegvíz-ellátás korszerűsítése, hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, illetve napelemek telepítése volt a kitűzött cél. Utóbbinak köszönhetően az itteni 8 üzlethelyiség rezsije várhatóan alacsonyabb lesz a korábbinál. A korábbi bérlők egy része egyébként már vissza is költözött. A beruházásra az önkormányzat 511,8 millió forintot nyert, ami teljes egészében vissza nem térítendő támogatás volt, önerő nem kellett hozzá.

A kiszombori szolgáltatóház múltja és jövője

Kiszombor polgármestere, Szirbik Imre az ünnepélyes pillanatok apropóján a falu egyik legszebb épületévé vált ház történetéről is mesélt.

– Az egykori, eklektikus stílusú Vermes-házat a múlt század fordulóján emelték. A második világháború idején határvadász őrs működött benne, aztán a helyi kátéesz kapta meg, irodákat és műhelyeket, üzlethelyiségeket alakított ki benne – idézte fel. Volt itt varroda és Gelka-átvevőhely is.

Jövőjéről pedig azt mondta a falu első embere: reményei szerint a helyi vállalkozások méltó otthona lesz, egyúttal közösségi programok, rendezvények helyszínéül is szolgál majd.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában