Elismerés

2025.03.20. 20:23

Lázár János: Ami ezekre az emberekre rá volt bízva, az mind jó irányba változott

A makói Korona dísztermében köszöntötték csütörtökön azokat, akik állami kitüntetést kaptak Hódmezővásárhely és Makó térségéből március 15. alkalmából. Összesen hat embernek gratulált Farkas Éva Erzsébet, a vendéglátó város polgármestere, valamint Lázár János építési és közlekedési miniszter, parlamenti képviselő.

– Egy közösség nagyságát nemcsak gazdasága jellemzi, hanem példát adó polgárai is, akik bátrak és elkötelezettek – mondta Széchenyi Istvánt idézve Farkas Éva Erzsébet, a vendéglátó város polgármestere azon a Koronában rendezett, állófogadással egybekötött ünnepségen, amelyen azokat köszöntötték, akiket a közelmúltban a választókerületből a legmagasabb állami kitüntetéssel díjaztak. Hozzátette: az ilyen pillanatokban érezni, hogy jó magyarnak lenni.

kitüntetés
Közös képen a kitüntetettek és akik gratuláltak nekik a kitüntetésen. Fotó: Szabó Imre

Lázár János miniszter, honatya többek között arról beszélt, hogy akiket most elismertek, valamennyien az 1848-ban először kiharcolt, de igazából csak a rendszerváltással kiteljesedett szabadságért és önrendelkezésért dolgoztak: tartalommal töltötték meg a maguk szakterületén, illetve településén. 

– A kitüntetés azért került jó helyre, mert ami ezekre az emberekre rá volt bízva, az mind jó irányba változott. Köszönet illeti őket a szolgálatért – hangsúlyozta.

Kitüntetés és elismerés Makón

A beszédek után Farkas Éva Erzsébet és Lázár János egymás után, személyesen gratulált mindegyik kitüntetettnek. Hódmezővásárhelyről hárman kaptak elismerést a köztársasági elnöktől: Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ volt főigazgatója, aki a szociális ellátórendszerben végzett munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet, Kószó Péter gyermekgyógyász, volt képviselő, aki kiemelkedő karitatív és szociális segítő tevékenységéért Magyar Érdemrend lovagkeresztet és Ádók János volt megyei elnök, aki példamutató szakmai és közéleti pályafutásáért, Csongrád-Csanád vármegye fejlődéséért végzett tevékenységéért a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Makóról Hadik György főorvos, önkormányzati képviselő több évtizedes gyógyító munkásságát, illetve városáért végzett önzetlen munkáját Magyar Érdemrend lovagkereszttel, Perneki László volt polgármester Csanádpalotáért végzett munkásságát Magyar Arany Érdemkereszttel, míg Horváth Lajos volt polgármester Királyhegyesért tett szolgálatát Magyar Érdemrend lovagkereszttel ismerték el.

A kitüntetettek nevében a házigazda polgármesternek, illetve az előterjesztést a honatya-miniszternek Kószó Péter köszönte meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában