Körbe-körbe

Aki ismeri Makót, alighanem tudja: a várost kelet-nyugati irányban nagyjából kettészeli a 43-as főútvonal. Aki pedig gyakran jár ezen az úton, az azt is tudja, hogy ide sok körforgalom épült – többségüket a belvárosban. Az elképzelés annak idején az volt, hogy ezek majd lelassítják az átmenő forgalmat. Ez nagyjából így is történt, ennek ellenére a körforgalom mint megoldás a mai napig viták övezik. Ennek fellángolását láthattuk a minap az egyik közösségi oldal hozzászólásait böngészve.

Miért ennyire megosztó a körforgalom?

Szokták mondani, hogy ahol egynél több magyar ember van jelen, szinte biztos, hogy előbb-utóbb kirobban a vita. És ehhez olyan apropóhoz sincs szükség, mint mondjuk a politika: pillanatok alatt két táborra tud szakadni egy kisváros közössége a közlekedés miatt is. Erre kínál időről időre alkalmat a körforgalom, amit – mondják a hozzászólók – tudni kellene használni. Aztán valaki szóba hozza a gyalogosok viselkedését az átkelőn, majd a kerékpárosokét, amit aztán követ a parkolási szokások felemlegetése. Ráadásul a szópárbaj – szinte mindegy, miről van szó – pillanatok alatt élessé válik, a hangneméről nem is beszélve.

Én nem vezetek, így körforgalomban csak utasként haladok át. Ilyenkor azt látom, hogy a mellettem ülő sofőrnek higgadtságra, türelemre, együttműködésre van szüksége ahhoz, hogy a manőver zökkenőmentes legyen. Az ide érkező többinek úgyszintén. Ebből akár tanulni is lehetne, a tanulságot pedig hasznosítani, mondjuk egy vita közben – vagy akár a mindennapi életben. A kérdés az, ehhez mennyi időre van szükség, mert az utolsó körfogalom a makói belvárosban tizenöt éve épült meg.