Testületi ülés

2025.03.20. 16:41

Követelik, hogy visszatérjen az MVM a városba

A csongrádi önkormányzat nem ért egyet azzal, hogy egy akkora cég, mint az MVM Zrt. nem tudja megengedni magának, hogy heti 2-3 napban egy ügyfélszolgálati irodát tartson fent a városban – nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás a csütörtöki testületi ülés után. A polgármester hozzátette, hogy évente mintegy 4500 ügyfél kereste fel az MVM Zrt. irodáját, ameddig az működött Csongrádon.

Csongrád Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. évre is tájékoztatást kért az MVM Zrt. Csongrád város közigazgatási területén végzett tevékenységéről. A napirend kapcsán a képviselők számos észrevételt, kérdést tettek fel a cég jelenlévő képviselőjének. Többek között arra panaszkodtak, hogy a gallyazás minősége egyre silányabb. Elhangzott, hogy volt idő, amikor a munkások esztétikusan végezték el a metszést, a levágott ágakat összeszedték és ledarálták. Mára azonban a minőség megromlott, a fákat csúnyán metszik és az ágakat is otthagyják az úton, út szélén.

MVM Zrt.
Testületi ülést tartottak Csongrádon, ahol a legnagyobb vitát az MVM Zrt. éves beszámolója váltotta ki. A képviselők főleg azt sérelmezték, hogy megszűnt a cég ügyfélszolgálata. Fotó: Szabó Viktor

Az MVM Zrt. ügyfélszolgálattal is probléma van

– Mi azt látjuk, hogy a Postára áttelepített szolgáltatás nem működik, ezért egy testületi határozatot fogadtunk el, amiben kérjük, hogy állítsák vissza az ügyfélszolgálatot Csongrádon. Látható, hogy az ügyfelek nem tudják elintézni a dolgaikat, és azt tapasztaljuk, hogy több probléma is felmerül például a számlázással, amit telefonon nem lehet megbeszélni – fogalmazott Csongrád polgármestere.

Bedő Tamás kitért arra is, hogy az MVM Zrt. beszámolójában vannak pozitív dolgok is. Számos olyan problémára találtak megoldást, ami lehetővé tette a városi fejlesztéseket is. A testületi ülésen az is kiderült, hogy az állami cég kapcsolattartója nem minden város ülésére megy el, azonban Csongrád kérte, hogy legyen jelen, aminek eleget is tett a kapcsolattartó.

Célkeresztben a város gazdasági programja

Az ülésen elfogadásra került Csongrád Városi Önkormányzat 2025-2029. évre vonatkozó Gazdasági programja és fejlesztési terve is. Bedő Tamás polgármester elmondta, hogy ez a dokumentum nem konkrét fejlesztésekről szól, hanem kijelöli azokat az irányokat, amelybe el szeretnének mozdulni.

– Rendszereket fejlesztünk. Kezdenünk kell valamit a termál rendszerünkkel, a fürdőbe be kell fejezni a fejlesztéseket, új termálkutat kell fúrni, az ipari parknál fejleszteni kell az úthálózatot, és mindezt össze kell hangolni – tudtuk meg a polgármestertől, aki kiemelte, hogy az egészségre, a szakrendelőre is nagy hangsúlyt fektetnek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában