Ruzsa 75 éves

2025.03.28. 14:58

A 75 éves település ünnepségsorozattal készül

Ruzsa idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, amelynek alkalmából több eseményt is szerveznek a községben. A jubileumi év nyitórendezvényére március 29-én, szombaton kerül sor a Művelődési Házban.

A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek, amikor ünnepélyesen aláírják a Szegedi Tudományegyetem és Ruzsa község közötti együttműködési megállapodást. 

Ruzsa
Ruzsa idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját Fotó: Ruzsa Község közösségi oldala

Ezt követően megnyílik a „Mesél a múlt” című kiállítás, valamint bemutatják a „Légy büszke az örökségedre!” elnevezésű dokumentumfilmet. Emellett az ASzakkör kiállítását is megnyitják. A délután folyamán egy különleges egészségügyi szűrőprogram is kezdetét veszi, amely egy hétig lesz elérhető a községben. Az esti órákban, 18 órától Ruzsa-kvíz várja az érdeklődőket, ahol 75 kérdésre kell válaszolniuk a község történetével kapcsolatban. Vasárnap 14 órától folytatódik az ünneplés egy filmvetítéssel, amely során régi ruzsai felvételeket mutatnak be. A pontos vetítési program hamarosan elérhető lesz.

Ruzsa
Fotó: Ruzsa Község közösségi oldala

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában