Szeged büszkeségei

2025.03.26. 13:50

Három szegedi diák és három tanár, akikre az egész város büszke lehet

Három diákot és három pedagógust díjazott a szegedi önkormányzat a Tehetség napján. A Szeged Ifjú Tehetsége és Szeged Ifjú Tehetségéért elismerésekkel kiemelkedő iskola teljesítményeket díjaztak.

A „Szeged Ifjú Tehetsége” és „Szeged Ifjú Tehetségéért” díjakat minden évben a Tehetség napján, március 25-én adja át a szegedi önkormányzat a tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak. Idén három diákot és tanárt díjaztak.

Szeged Ifjú Tehetsége
A Szeged Ifjú Tehetsége és Szeged Ifjú Tehetségéért díjakat idén három diák és három tanár vehette át. (Képen: Erdeiné Domonkos Anikó testnevelő tanár, Kolompár Gábor atléta.) Fotó: Karnok Csaba

Szeged Ifjú Tehetsége díjátadó

Szeged Ifjú Tehetsége díjat kapott Simonka Sára Réka, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12.B osztályos biológia tagozatos tanulója. Sára az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáján 2023-ban és 2024-ben is ezüstérmet szerezett a magyar csapat tagjaként. A Nemzetközi Biológiai Diákolimpiára utazó magyar csapat IBOHUN Válogatóversenyén a 11. évfolyamosok között a 2. legjobb eredményt elérve összesítésben 7. helyen végzett, jelenleg pedig osztálytársaival együtt az iGEM Szintetikus Biológiai Világversenyre készítik projektjüket.

Karnok Csaba
Sára az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáján 2023-ban és 2024-ben is ezüstérmet szerezett. Fotó: Karnok Csaba

Szintén megkapta ezt a díjat Kolompár Gábor, a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános iskola 8. osztályos sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott tanulója. Ő idén Bahreinben Magyarországot képviselte az ISF Gymnasiadén, ahol – legfiatalabb versenyzőként – gerelyhajításban 3. helyet, síkfutásban 5. helyet ért el úgy, hogy a gerelyhajítást csupán néhány hónapja gyakorolja. 

Szeged Ifjú Tehetsége díjat kapott Kecze Péter, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakképző Iskola villanyszerelő szakmát tanuló végzős diákja is, aki a tavalyi tanévben az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjében reál kategóriában 1. helyezést ért el.

Szeged Ifjú Tehetségéért díjban részesült Geráné Nyári Gabriella, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakképző Iskola pedagógusa, Bán Sándor, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tanára és Izing Máté Antal, a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola földrajz tanára.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában