2025.03.19. 19:01
Újabb túlméretes szerelvény teszi tiszteletét a környéken
Nagy érdeklődés kísérte Makón, majd a 43-as mentén a határig Apátfalván, Magyarcsanádon és Nagylakon az első erőművi generátor szállítását bő egy hónapja. Most egy újabb túlméretes szerelvény jön, méghozzá március 25-én, azaz jövő kedden.
A most érkező szállítmány ugyanolyan, mint a korábbiak és ugyanaz is történik vele. Azaz, huszonegy méter hosszú, több mint négy méter széles, hat méter magas, illetve 471 és fél tonnás. A tápéi komplejárótól nappal halad majd végig a 4412-es számú régi maroslelei úton, majd az Ószegedi úton ér be Makóra késő délutánra vagy kora estére a túlméretes szerelvény. A Révész utcán egy rövid megálló után, este 10-től folytatja útját a Zrínyi és a Kölcsey utcán, ahonnan a 43-as főútvonal városi szakaszára, azaz a Szegedi utcára ér. Végighalad a Szegedi, a Megyeház és az Aradi utcákon, majd a végén lévő körforgalomhoz – azaz az átrakodási helyhez – hajnali 4-re ér.

A túlméretes szerelvény titka
A városháza ismét felhívja a figyelmet a várható közlekedési nehézségekre, az időszakos szakaszos útlezárásokra illetve arra, hogy az útvonalat szakkísérő személyzet, rendőri kíséret és forgalomirányítás biztosítja a városon keresztüli szállítás ideje alatt. A lakosságtól azt kérik, hogy ez idő alatt csak a kijelölt helyeken parkoljanak, ne az úttest szélén, vagy a járdán. Ez különösen fontos az Ószegedi, a Révész, a Zrínyi és a Kölcsey utcában.
Mint korábban megírtuk, összesen hat hasonló monstrum átvonulása várható Makón át a nagylaki átkelőig április-május fordulójáig. Már azt is tudni lehet, hogy a jövő keddi után a következő szállítmány mikor érkezik: március 30-án, vasárnap; az útvonal és a szállítással kapcsolatos időpontok változatlanok. És bár a szállítmányt eredetileg rejtély és hallgatás övezte, hamar kiderült: Amerikában gyártott, a romániai Marosnémeti hőerőműhöz készült generátorokat szállítanak a helyszínre.