Jótékonyság

2025.04.07. 08:10

Forintra váltják a lefutott kilométereket

Tiszaszigeten ebben az évben is megrendezik a 2019-ben indított jótékonysági futást. A 24 órás futás alatt a résztvevők gyűjtik a kilométereket, amit a támogatók pénzre váltanak, forintosítanak, és azt fordítják nemes célra, idén egy játszótér fejlesztésére.

Közel két hónap múlva, május 31-én és június 1-én 24 órás jótékonysági közösségi futóversenyt rendeznek Tiszasziget főterén, a Szent Antal téren. 2019-ben tartották meg először, az egészséghét zárásaként, hogy aktivitásra, mozgásra ösztönözzék a község lakosságát. Akkor közel kétszázan húztak futócipőt. A főszervező ezúttal is az orvosi rendelő, melynek Facebook-oldala bőséges információkkal szolgál az eseményről, az ötletgazda Mohos András háziorvos. 

24 órás
Tiszaszigeten 24 órás jótékonysági futást rendeznek a Szent Antal téri játszótér fejlesztéséért. Illusztráció: Shutterstock

24 órás jótékonyság

Ezúttal minden eddiginél több kísérőprogrammal készülnek, melyek az egészséges életmódhoz kötődnek, és a futás mellett gondoskodnak a jó hangulatról is. Az eseményen bárki részt vehet, hosszabb-rövidebb távot, egy vagy több kört vállalva. A résztvevőkre tombolasorsolás vár – 4 óránként lesz sorsolás értékes nyereményekkel –, így a mozgás örömén túl további élményekkel, nyereményekkel gazdagodhatnak, illetve a kategóriák leghosszabb időt pályán töltő résztvevőit is külön díjazzák.

Az „összegyűjtött” kilométerek jó célt szolgálnak, azokat a támogatók pénzre, forintra váltják és az összegből a Szent Antal téri játszóteret fejlesztik. A terv, hogy kerítést építsenek köré, így a kisgyermekes szülők és csemetéik nyugodtabban tölthetik majd ott az idejüket – tudtuk meg Ferenczi Ferenc polgármestertől. A nevezési díj 18 év alatt 500, afelett 2000 forint, az előzetes regisztráció nem kötelező, de nagyobb csoportoknak ajánlott a [email protected] e-mail-címen.

Bővül a támogatók köre

A támogatók köre folyamatosan bővül – a szerevezők gőzerővel dolgoznak ezen, tudtuk meg –, de az már biztos, hogy a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezrede is segíti a jótékonysági futás lebonyolítását. Az eseményt a helyi Horváth-Boros Klára, becenevén Kálci is támogatja a Fussunk vagy süssünk a játszótérért akcióval, a közelmúltban komoly díjat nyert szakácskönyvével. Olyan felhívást is közzétettek, ha valaki nem tud részt venni, futni, de szeretné segíteni a rendezvényt, az majd vigyen egy tálca házi süteményt, vagy szendvicset a futóknak.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában