2025.04.21. 13:34
„Tőle kaptuk a rózsafüzért” – így búcsúztak Ferenc pápától Kisteleken
Harmat József kisteleki hitoktató és kántor a hétfő délelőtti mise előtt tudta meg a szomorú hírt, hogy elhunyt Ferenc pápa.
– A hétfő délelőtti mise előtt a káplán, Szabolcs atya hozta a szomorú, a lesújtó hírt, hogy meghalt Ferenc pápa. Megsirattuk... Ő mondta, hogy harangozzunk, és a szokás szerint ilyenkor hosszú ideig, több mint 5 percig szólt a harang. Érte, az Ő lelki üdvéért imádkoztuk a rózsafüzért, azzal a rózsafűzérrel, amit tőle kaptunk ajándékba – mondta Harmat József. A kisteleki kántor és hitoktató nyolcszor nyerte meg betlehemes csapatával a nemzetközi versenyt, jutalmul elmehettek a Vatikánba és háromszor találkoztak a hétfő reggel 7 óra 35 perckor 88 évesen elhunyt, az elsőként az amerikai kontinensről származó egyházfővel.

Ferenc pápa emléke örökre megmarad a kistelekiek szívében
– Legutóbb tavaly december 31-én és idén január elsején találkozhattunk vele és vehettünk rész az évet záró, majd az évet nyitó szentmiséjén. Ezeken az alkalmakon a betegsége miatt már tolókocsiban érkezett, ott ült a bíborosok sorában, tőlünk mintegy 5 méterre. Integetett, mosolygott, nagyon szerette a gyerekeket, olyan volt, mint egy jóságos nagypapa, legalábbis én annak láttam. Nagyon jó ember volt – emlékezett Harmat József. Azzal folytatta: győztes betlehemes csapatával az idén is szerettek volna vele találkozni, „de ez ebben a földi világban, földi életben már nem történik meg”.