2025.04.30. 12:35
A roma lányokért dolgozik, most díjjal ismerték el a munkásságát Vásárhelyen
Rácz-Káté Mónikát tüntette ki Hódmezővásárhely közgyűlése a Mátray Attila-díjjal. A roma származású Rácz-Káté Mónika szakvizsgázott szociális munkás, szociálpolitikus tréner, tananyagfejlesztő és szervezetfejlesztési szakértő, ő vezeti Hódmezővásárhely Petra modellprogramját.
Hódmezővásárhely önkormányzata 2022-ben hívta életre a Mátray Attila-díjat, amivel olyan személyeket, közösségeket tüntetnek ki, akik a hódmezővásárhelyi cigányság társadalmi kizárása ellen, a diszkrimináció, stigmatizáltság és a rasszista közbeszéd megszüntetése, csökkentése, és a cigányság integrálása érdekében példamutató munkásságukkal értékelhető eredményt értek el.

Hódmezővásárhely cigányságért dolgozott
Mátray Attila roma politikus, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat volt elnöke, volt települési képviselő 2021 tavaszán hunyt el. Munkásságához számos program köthető, úgy mint a Szent Pál Ösztöndíj, a Trollmann program, a Bari-Shej program, amivel a roma lányok korai iskolaelhagyását kívánták megelőzni, de nevéhez köthető a vagy a cigány-magyar KI MIT TUD megrendezése, a karácsonyi gála megszervezése. Ő alapította a Csomorkányi Szolgáltató és Foglalkoztató Szociális Szövetkezetet, amely a csökkent munkaképességű embereknek teremtett munkahelyeket. Emlékére hozta létre a Mátray Attila-díjat az önkormányzat, amit minden évben, a roma kultúra világnapjához kapcsolódóan, az áprilisi közgyűlésen adnak át.
Értelmiségi családból származik
Az idei díjazott Rácz-Káté Mónika.
A Petra modellprogram szakmai vezetője Szegeden született 1973-ban, értelmiségi, zenész családból származik. Férje zenész, egyik gyermeke jogász és zeneszerző, a másik ugyancsak a zenei pályára készül.
Büszke a Petra modellprogramra
– Ötödik éve működik a Petra modellprogram, amely számos területen mutatja meg eredményeit. Célom volt, hogy a hódmezővásárhelyi gyerekeknek esélyt és lehetőséget biztosítsak a „Boldogság most, boldogulás a jövőben!” mottó alapján mondta Rácz-Káté Mónika. A díjazott kiemelte, a származás önmagában nem érdem, és nem előjog. Úgy fogalmazott, a valódi szakmai értéket a tudatos cselekvés, a társadalmi hasznosság és a szakmai elköteleződés teremti meg.