2025.04.29. 11:15
Rejtély, milyen üzlet nyílik a húsbolt helyén a Szent István téren
Bezárt a szegedi Szent István téren működő húsbolt. A húsbolt helyén egyelőre nem tudni, mi nyílik majd. A tulajdonos szerint hónapokba telhet, mire új bérlő érkezik.
Hiába beszéltünk a tulajdonossal, egyelőre rejtély milyen üzlet nyílik a húsbolt helyén a Szent István téren.

Húsbolt zárt be a Szent István téren
Mint megírtuk, derült égből villámcsapásként, egyik napról a másikra bezárt a belváros egyetlen hentes- és húsboltja a szegedi Szent István téren. A környékbeliek még most , egy héttel a történtek után is csodálkoznak, hogy a bolt megszűnt.
Az üzlet kiadó
Az üzlet még húsvét előtt zárta be kapuit végleg, a kirakatban „Üzletünk bezárt” felirat fogadja a járókelőket. Bár hivatalos információ még nincs, a környékbeliek szerint a forgalomcsökkenés miatt dönthettek a bezárás mellett. Időközben kikerült a bejáratra még egy felirat, mely szerint az üzlet kiadó.
Még a tulajdonos sem tudja
Sikerült beszélnünk a tulajdonossal, aki annyit mondott, egyelőre ő sem tud semmit, hiszen még csak most hirdették meg a helyet. Az eddigi bérlő, a Röfi-Ker Húsbolt még vissza sem adta, a felmondási idejüket töltik. A tulajdonos szerint több hónap, mire ez kiderül. egyelőre tehát rejtély mi nyílik a Szent István téri húsbolt helyén.
Szent István téri változások
A Szent István téren egyébként egy ideje nagy a mozgás. 2023 augusztusában a tér egyik ikonikus vendéglátóhelye, a Csomi kocsma húzta le végleg a rolót, helyére a közeli Szűcs utcából költözött egy kerékpárbolt. Az év elején a tér és az Imre utca sarkán építkezés kezdődött: társasház épül. A Bocskai utca és a Szent István tér sarkán lévő ingatlanba pedig, ami korábban a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége tulajdonában volt szépségszalon nyílt.