Botrányok előzték meg

2025.04.15. 12:50

Rozsdás vaskalitka az ótemplom falában, ön szerint ez szép?

Már jó néhány hónapja elkészült Hódmezővásárhelyen a belváros rekonstrukciójának második üteme. Ez a református ótemplom környezetét érintette. A beruházás legvitatottabb, legnagyobb ellenállást kiváltó pontja a védfal átvágása volt, ahol egy kaput alakítottak ki. Ez ellen az ótemplomiak több módon is tiltakoztak, de az önkormányzat véghez vitte a tervét. A kapu nem aratott osztatlan sikert a vásárhelyiek körében, úgy tudjuk, nem is használják sokan. Önök szerint szép látvány?

Vaskalitka – már van, aki így nevezi azt a kaput, amit az önkormányzat készíttetett az ótemplomi református védfalra. A vásárhelyiek egy részének nem tetszik a cortan lemezből készült nemesrozsdás kapu. Hogy tetszik, vagy nem tetszik, ez politikai beállítottságtól is függ, mint annyi minden más Hódmezővásárhelyen.

kapu
Ilyen lett a készülése előtt sok botrányt megélt kapu az ótemplomi védfalon. Önöknek tetszik? Fotó: Kovács Erika

Lelépett az előleggel

Lapunk is folyamatosan beszámolt a botrányok övezte belvárosi rekonstrukcióról. Mint ismeretes, a vállalkozó, aki a közbeszerzést elnyerte, hónapokig nem végzett semmilyen munkát, de az önkormányzat „elbaltázott” szerződése miatt ez ellen hónapokig nem lehetett tenni semmit. Kiderült az is, hogy a nyertes vállalkozó lelépett az előleggel. Az önkormányzat azóta is fut a pénze után. Végül a 2-es ütemet egy másik vállalkozással végeztették el, a 3-as ütem új vállalkozója pedig talán idén nyáron fejezi be a munkát.

Tiltakoztak, de mindhiába

Az Ótemplomi Református Egyházközség több fórumon is jelezte a városnak, hogy az ótemplom, a magtárépület, a védfal és az ezzel behatárolt terület a lelkészsírokkal, emléktáblákkal együtt egységes műemléki, szakrális terület. A gyülekezet ragaszkodott a védfal eredeti funkciójához, ami a védelem és a nyugalom biztosítása volt, egyfajta zsilip a szent és a profán között, de a város vezetése ezt a kérést elutasította. Hiába szerveztek még tüntetést is, a mára 300 éves védfal ’60-as években hozzáépített részét kinyitották, megépítették a kaput, pedig tavaly januárban az Építési és Közlekedési Minisztérium kiemelten védetté nyilvánította a védfalat. Az emberek egyébként korábban is át tudtak járni a lakóházak és a Cseresnyés kollégium közötti terület felé a védfal és az egyik tömbház között részen, ami csak 4-5 méterre van az új kaputól.

Nyomasztó érzés a kapu alatt átmenni, nem is nagyon használják

A kapu, az átjáró, nem aratott osztatlan sikert. Cortan acélból készült, ami napjaink egyik népszerű külső- és belsőépítészeti dizájneleme. Az időjárásnak ellenálló anyagot a köznyelv csak rozsdás acélnak nevezi. A nemes rozsda tartósítja az anyagot. A cortan, de a kapu formája sem teszik sokaknak Vásárhelyen. A vaskapu ugyanis minden oldalról kilóg a védfalból. Ráadásul a teteje egyenes. Lapunknak egy nevét megnevezi nem kívánó vásárhelyi azt mondta, ha még boltíves lenne, nézne ki valahogy, de így, szerinte, olyan, mint egy vaskalitka. Azt is mondta, nyomasztó érzés átmenni alatta. A közelben él, de nem látja, hogy sűrűn használnák az emberek. „Kár volt ez a cirkusz az ótemplomiakkal ezért a rozsdatemetőnek tűnő átjáróért…” – jegyezte meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában