Ember és állat

2025.04.18. 12:20

Két Fanni közös élete egy könyvben – különleges kapcsolat a ló és gazdája között

Olvasóink már megismerkedhettek a kisteleki Hegedűs Fannival, akinek az életében jelentős szerepet játszik lova és vele való kapcsolata. A két Fanni – mert hátasát is így hívják – sok időt tölt együtt, rajzokon és festményeken is megörökítette négylábú társát, most pedig személyes hangvételű könyvet írt eddigi tapasztalatairól, Megszelídült tükörkép címmel, aminek már készül a második kötete, a folytatása.

Tavaly februárban láthatta a kisteleki közönség a most 21 éves Hegedűs Fanni kiállítását a Klebelsberg Művelődési Központban, művein főleg lovak szerepeltek. A két Fannival, lóval és gazdájával, akkor találkozhattak először a helybeliek, most könyvalakban lépnek éléjük, amit először a május 3-án, szintén a művelődési házban nyíló második tárlatán vásárolhatnak meg az érdeklődők.

két fanni, ló, könyv
A két Fanni egy képen, egy életben. Fotó: DM

Két Fanni

– A tavalyi kiállítás óta nem festettem, 2-3 hónapja kezdtem újra, a téma a ló, akárcsak most megjelent, Megszelídült tükörkép című könyvemé, aminek az alcíme, nem véletlenül az, Mikor két lélek egymásban menedékre lel – mondta a közel már 1 éve a balástyai Tóbanjáró Lovasudvarban dolgozó Hegedűs Fanni. Edzősködik, lovakkal foglalkozik, programokat szervez. A kötetben kettejük közös életéről, egymásra találásáról szól motivációs céllal, személyes hangvétellel, arról, milyen mély kapcsolat alakulhat ki egy állat és egy ember, ló és lovasa, Fanni és Fanni között.

– Ez nem szakkönyv, hanem személyes vallomás két lélek találkozásáról, a könyv lektora, Jenei Norbert is azt mondta, még nem olvasott hasonlót. Az üzenete, hogy a nulláról indulva is bármit elérhetünk, mert a szeretet és az elfogadás ereje mindent legyőz, mindent áthidal – jegyezte meg.

Eszközök vagy társak

– Nem szabad őket eszközként kezelni, társként kell tekinteni rájuk – jelentette ki Fanni, elárulva, a második kötet, a folytatás is kezd összeállni – az esztendő végén vagy 2026 elején jelenhet meg –, ami a bántalmazott, a bizalmatlan lovakról szól.

– Amikor Fannit megvettem, még nem tudtam, hogy ugyanaz a neve mint nekem. Veszélyes volt, sokan megszóltak, bolondnak tartottak azért, hogy őt választottam. A közös sors vonzhatott hozzá, magamat láttam meg benne, mert engem is sokat bántottak az általános iskolában. Ki akartam törni ebből, átlépni azokat a határokat, amiket körém vontak, és Fanni segítségével sikerült, ő az én élő tükörképem, a megszelídült tükörképem. Megtaláltam az utam, ezen szeretnék továbbhaladni, a lényeg, hogy lovak közelében lehessek, amit már 3-4 évesen is éreztem – vallott kettejük kapcsolatáról Fanni, hozzátéve: úgy érzi, a lehetetlenre is képesek egymásért, szerinte mindenkinek hasonló célt kell megfogalmazni és elérni.

A két Fanni egy kötetben, a könyvet a szerző, Hegedűs Fanni mutatja olvasóinknak. Fotó: Imre Péter

Adni az embereknek

– A művészet csodálatos, mert általa adhatsz valamit az embereknek. Ha a könyv csak egyvalakit megérint, már elértem a célomat. De számítok negatív kritikára is, úgy lesz teljes, kerek a kép – mondta el várakozásait, érzéseit Hegedűs Fanni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában