2025.04.11. 07:30
Titokban utazott el Kínába, de most kiderült, merre járt a polgármester
Közel két hétig titkolták, hogy elutaztak Kínába, senki sem tudta, hogy miért mentek, és arról sem adtak hivatalos tájékoztatást, hogy kik voltak a delegáció tagjai. Most azonban fény derült a kínai utazás részleteire.
Hiába küldtünk írásban is kérdéseket Szentes jegyzőjének és polgármesterének, nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy miről szól a kínai utazás. Csütörtökre egy tájékoztatót hívtak össze, amire azonban csak az önkormányzati fenntartásban, adóforintokból fenntartott sajtót hívták meg.

Kiderült, melyik városban voltak
A Szentes TV közzétett videójából kiderül, hogy Wenzhou városában volt a szentesi különítmény, ami Kína legmesszebbi, keleti pontján található, az óceán partján. A polgármester állítása szerint a 10 milliós város főpolgármestere szeretett volna találkozni a szentesi delegációval.
Több intézményt is meglátogattak a kínai utazás szerint
A beszámoló arra is kitért, hogy egészségügyi intézményben és cipőgyárban is jártak a szentesiek. A városvezető elmondása alapján a kínaiak szeretnének befektetni az ipari parkba és a kórházzal is együttműködnének. Ez utóbbi azért érdekes, mert a szentesi kórház nem önkormányzati fenntartású, így arról nem is tud tárgyalni a polgármester.
Más kérdésre nem kaptak választ az érdeklődők
Az általános, konkrét információkat nélkülöző tájékoztató után továbbra is megválaszolatlanok maradtak a lényeges kérdések. Ilyen például, hogy milyen gyakorlati haszna lesz Szentesnek a kínai látogatásból, miért titkolták az utazást, miért nem válaszolnak a sajtó kérdéseire, ki vezette a települést, amíg a polgármester és az alpolgármester is távol volt és természetesen az utazás pénzügyi része sem világos.