Néphagyomány

2025.04.17. 19:15

Vissza a múltba, avagy húsvéti hagyományok a skanzenben– videóval, galériával

A szabad ég alatt többek között ki lehetett próbálni különféle népi játékokat, volt nyuszisimogató, tartottak néptáncbemutatót és bábelőadást, de kézműves sátrak is fogadták az érdeklődőket. A makói múzeum skanzenje csütörtökön egész délelőtt a húsvéti készülődés jegyében várta a gyerekeket, családokat.

– Egyszer, ugyanitt már próbálkoztam vele. Szerintem érdekes feladat hagyományos módon, viaszt és gyertyalángot használva írókával mintát rajzolni a tojásra – mondta nekünk csütörtökön délelőtt a József Attila Múzeum húsvétra hangoló napján a Szignum-iskola diákja, Hosszú Nimród. A makói múzeum skanzenje évek óta rendez hasonló hagyományőrző, szórakoztató családi napot, a srácra pedig azért figyeltünk fel, mert lányokat megszégyenítő lelkesedéssel díszítette a húsvét nélkülözhetetlen kellékét. Mi több, bátran meg is mutatta, hogyan dogozik.

A makói múzeum skanzenje
A makói múzeum skanzenje sokféle szórakoztató programot kínált csütörtökön a gyerekeknek. Fotó: Szabó Imre

A makói múzeum skanzenje megtelt

A múzeumban jó néhány éve rendeznek tavasszal hasonló programot. Ezúttal – a teljesség igénye nélkül – a szabad ég alatt többek között ki lehetett próbálni különféle népi játékokat, volt állatsimogató, tartottak néptáncbemutatót és bábelőadást, de kézműves sátrak is fogadták az érdeklődőket. Rendeztek locsolóvers-mondó versenyt és tojáskeresést is. Az időjárás a szervezők mellé állt, így az intézmény udvara megtelt gyerekekkel, zengett a daltól, kacagástól.

Hagyományápolás könnyed, játékos formában

– A húsvéti ünnepkör a mai modern, globalizált világban teljesen átalakult. Nekünk az a feladatunk, hogy a jeles naphoz köthető hagyományokat megmutassuk a fiataloknak, hogy ezek fennmaradjanak, ennek pedig ez a nagycsütörtöki játékos, könnyed formája a leghatékonyabb – mondta el a rendezvénnyel kapcsolatban. Hozzátette, abban is reménykednek, hogy közben megszokják, megszeretik a múzeumot és az itt szerzett kellemes élmények hatására később más programokra, vagy egyszerűen kiállítást látogatni is eljönnek majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában