Turisztikai fókuszpont lett

2025.04.26. 08:10

Kincs az Alföld közepén: Mártély új kedvence lett a turistáknak

Nagy megtiszteltetés érte Mártélyt. A hódmezővásárhelyi járásban lévő kistelepülést választotta a vasúti témákkal foglalkozó SzolMa szerkesztősége, hét település közül, 2025-ben a turisztikai fókuszpontjának. Mártély rejtett kincseit hónapról hónapra ismertetik majd meg olvasóikkal.

A SzolMa szerkesztőségének hét gyönyörű alföldi település (Csongrád, Szarvas, Mezőhegyes, Szentes, Mindszent, Mártély és Martfű) közül esett a választása Mártélyra

Mártély
Mártély minden évszakban szép, érdemes ellátogatni, akár egy séta erejéig is. Fotó: Csányi Cintia

Minden megvan, ami a falusi idillhez kell 

– Végül Mártély nyerte el a szívünket – írták a választásuk végeredményét közzétevő posztban, amiből azt is megtudhattuk, mi az, ami megfogta a Holt-Tisza partján lévő településben a szerkesztőséget. 

– Hódmezővásárhelytől alig 10 km-re található, tömegközlekedéssel is könnyedén elérhető. A település vasútállomását 2021-ben újították fel, nem véletlenül tartják számon a MÁV legszebb vidéki állomásaként. Az épület nemcsak esztétikailag különleges, de vasúttörténeti kiállítással is várja az érdeklődőket. A busz a falu központjában tesz le, ahonnan csupán néhány perc séta a vasútállomás, a környéken pedig minden megtalálható, ami egy kis falusi idillhez kell: önkormányzat, művelődési ház, templom, bolt és egy hangulatos kocsma is – írják. Hozzátesszük, azóta már egy cukrászdával is gazdagodott a település, sőt, egy múzeumpostával is, ami Magyarországon jelenleg csak két településen működik, Hollókőn és Mártélyon. 

Fotó: Csányi Cintia

Naplementés csónakázás

– A központtól körülbelül 15 perc sétára elérhető a Holt-Tisza, Mártély egyik legnagyobb vonzereje. Itt fürödni, túrázni, horgászni és természetet fotózni is lehet, de azok számára is kínál élményt, akik csendes kikapcsolódásra vágynak. Különösen ajánljuk a naplementekor történő csónakázást – a látvány lenyűgöző, a csónak bérlése pedig elérhető, nagyjából 2000 forintos áron.

És ha már természet: a mártélyi ártéri tanösvény kihagyhatatlan! Az év minden időszakában más és más arcát mutatja – tavasszal a vízben álló fák világa nyűgöz le, nyáron a buja zöld növényzet és az élővilág pezsdíti fel a sétát, ősszel aranyló falevelek között andaloghatunk, télen pedig különleges, szinte festményszerű nyugalom telepszik a vidékre. A tanösvény minden korosztály számára élményt nyújt, akár családdal, akár egyedül vágunk neki – emelte ki a SzolMa. 

Fotó: Csányi Cintia

Hónapól hónapra bemutatják Mártély kincseit

A SzolMa célja, hogy hónapról hónapra bemutassák Mártély rejtett kincseit, és kedvet csináljanak ahhoz, hogy az olvasóik felfedezzék.

Ambrus István, Mártély polgármestere örömmel vette a hírt, amit meg is osztott a közösségi felületén, amit lapunknak is megerősített.

– Nagy örömmel fogadtuk a hírt. Sokat dolgozunk azon, hogy minél vonzóbbá tegyük településünket az idelátogatók számára. Igyekszünk a közterületeinket rendben tartani, szépíteni. Ezt a célt szolgálta az új főterünk kialakítása is. Büszkék vagyunk Mártély értékeire. Arra biztatok magam is mindenkit, jöjjenek el és ismerjék meg a mi kis településünket! – mondta lapunknak Ambrus István.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában