Mosolygós temetés

Imre Péter

Nem szeretem a temetéseket. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Mégis, mikor leültem a számítógép elé, hogy jegyzetet írjak, egy végső búcsú tolakodott előre. Szombaton temették el Ferenc pápát, ennek tiszteletére, rá emlékezve nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány.

mosolygós
A mosolygós viselkedés Ferenc pápa temetésének a napján nem számított tiszteletlenségnek. Fotó: Purger Tamás

Rendezvények

Sokan azt hihették, elmaradnak az április 26-ra meghirdetett nagyszabású események, vidám mulatságok, tömegrendezvények. Biztos akadtak olyanok, amelyeket nem tartottak meg, illetve későbbre halasztottak, én kettőről számolhatok be – mindkettőt megtartották. Egyik a jótékony célú Ágota futás volt a Dóm téren, a másik pedig az algyői falunapok zárónapja a faluház előtti téren és környékén. Az előbbin rengeteg ember gyűlt össze, kétezerötszázan neveztek és teljesítették a távok valamelyikét, vagy a váltót, kipirult arccal, izzadva, mosolyogva értek célba. Utóbbin is lehettek összesen legalább annyian, és mulattak, táncoltak, fagyiztak, főztek, jóízűen nevettek. Jól érezték magukat. Közben zajlott Ferenc pápa gyászszertartása, temetése, amit az egész világ figyelt. Tiszteletlenség? Nem méltó magatartás? Kegyeletsértés?

Mosolygós

Nem. Elnézést a profán, talán sokakat, vallásos érzelmeket sértő megjegyzésért, de hiszem, ha megkérdezhettük volna Ferenc pápát, bánja-e, hogy a temetése közben, illetve azon a napon vidám, zajos, vagy jótékony célú rendezvényeken jól érzik magukat az emberek, nevetnek, együtt vannak családjukkal, barátaikkal és ismerőseikkel, azt válaszolta volna – nem. Nem tudom, nem tudhatom, csak feltételezem, hogy ezt mondta volna, hisz’ Ő is szinte minden fényképen mosolygott, valószínűleg kevés olyan fotó készült róla – leszámítva a betegsége időszakát –, amikor szomorú, morózus volt. Vagyis, emlékezhetünk úgy is, ha az elhunythoz méltón, hasonlón cselekszünk, úgy viselkedünk, olyanok vagyunk és leszünk mint ő. 

Azért szombaton 10 órakor a Dóm téren – Ferenc pápára emlékezve – megszólaltak és percekig zúgtak a Fogadalmi templom harangjai.