Multikulturális egyetemi közösség

2025.04.26. 14:04

Tizenhét ország, több ezer diák és felejthetetlen hangulat, így lett a világ közepe Szeged egy éjszakára – galériával, videóval

Tizenhét ország ízeivel és tradicionális viseleteivel ismerhedhettek meg a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatói pénteken. A Nemzetközi Kulturális Est során a 2 ezer résztvevő egységes multikulturális közösséggé kovácsolódott egy hatalmas show során.

A Szegedi Tudományegyetem egyik legjobban várt és legszínesebb rendezvénye minden évben a Nemzetközi Kulturális Est. A zártkörű rendezvényen a külföldi hallgatók egy kulturális show keretében nemzeti zenés-táncos bemutatókat tartanak, majd standjaiknál saját készítésű tradicionális nemzeti ételeiket, italaikat kóstoltatják meg a vendégekkel, illetve jellegzetes tárgyakat, képeket és népviseleteket mutatnak be. Idén immár 12. alkalommal rendezték meg ezt a programot, melynek pénteken a Pick Aréna adott otthont. Összesen 17 országból mintegy 2 ezer résztvevője volt az estnek, melyre az egyetemi vezetők, oktatók és hallgatók mellett a résztvevő országok diplomáciai képviseleteinek magyarországi nagykövetei is meghívást kaptak.

nemzetközi kulturális est, szte, egyetemisták, külföldi hallgatók
 Színes multikulturális forgatag alakult ki a Nemzetközi Kulturális Est jóvoltából egy estére Szegeden. Fotó: Török János

Lehetőség, hogy tanuljunk a különböző kultúrákról

Kónya Zoltán rektorhelyettes megnyitó beszédében kulturális szivárványként jellemezte a rendezvényt és Karikó Katalin Nobel-díjas tudósunkat idézve elmondta, arra kell koncentrálni, amit meg tudunk változtatni. – Azért vagyunk ma itt, mert hisszük, hogy meg tudunk változtatni dolgokat – mondta.
Lázár György, az orvoskar dékánja úgy fogalmazott, ez az est fantasztikus lehetőség arra, hogy tanuljunk a különböző kultúrákról, illetve barátságok szövődjenek a nemzetek fiataljai között. – Ez pedig akár egy békével teli világot is hozhat – tette hozzá.
Az est főszervezője, Chang Yong Lee megköszönte a résztvevőknek, hogy megmutatják saját kultúrájukat, melyre mindannyian büszkék. – Ez a különbözőségek ünnepe és a kapcsolatoké, melyeket együtt építünk – jelentette ki.

A Nemzetközi Kulturális Esten egymást ünneplik a nemzetek

Nyitányként minden megjelent ország képviselői nemzeti zászlójuk kivetítése előtt felvonultak a színpadon, ezt követően pedig 14 csoport, illetve egyéni előadó bemutatta nemzetiségükre jellemző produkcióit, többségük tradicionális, csodaszép öltözetben. Minden előadást hatalmas ováció fogadott, de persze közöttük is voltak kiemelkedően népszerűek. A libanoniak például zászlót lengetve éljeneztek énekesüknek, de aztán egyfajta B-középként funkcionálva szinte minden más fellépőt is hangosan éltettek. A palesztinok pedig akkora ovációt kaptak táncos produkciójukra, mint senki más. A multikulturális közösség erejét egyébként mi sem mutatta jobban, mint hogy a magyar néptánc dallamaira - melyek között ott volt például az István a király című rockopera egy részlete is – sok külföldi is lelkesen táncolt.

Kókuszos curry és töltött káposzta is volt a menüben

A színpadi show után jöhettek a nemzeti ételek, melyeket a külföldi diákok saját készítésű standoknál kínáltak. Meg lehetett kóstolni többek között Algéria, Jemen, Szíria, Korea, Pakisztán, Afganisztán vagy a Seychelle-szigetek ízeit is. A magyar standon Pick szalámit, töltött káposztát, palacsintát, pálinkát, Tokajit és zserbót kínáltak. - A töltött káposztát Szegeden már minden külföldi hallgató ismeri, hiszen az elsők között ezzel kínálják meg őket. A palacsintát nagyon szeretik, de egyébként minden más magyar íz is tetszik nekik - osztotta meg velünk tapasztalatait Kukucska Gréta, aki a stand egyik hosztesze volt.

Az est hajnalig tartó ismerkedéssel és bulizással zárult. Az utánozhatatlan hangulatot nehéz szavakkal átadni, de aki kíváncsi rá, a tavalyi színpadi show-t itt megnézheti.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában