2025.04.28. 14:20
Nem hiszed el, hogy miért kérték számon a mentőket
Meddig akarják még ezt művelni, hogy éjjel-nappal szirénáznak? – vonta felelősségre valaki a mentőket, aki szerint senki nem hiszi el, hogy ennyi életveszélyben lévőt kell naponta megmenteni. Az Országos Mentőszolgálat reagált a panaszra.
Hetek óta, a húsvéti ünnepek alatt is egész nap, éjjel és hajnalban is szirénázó autókat lehet hallani. Amiket én láttam, egy kivételével mind mentő volt – így kezdődik az a panaszos levél, melyet a napokban kapott az Országos Mentőszolgálat. A levél írója később azt is megjegyzi: reméli, nem gondolják – mármint a mentők – hogy az emberek elhiszik, ennyi „életveszélyes embert” (nyilván életveszélyben lévőre gondolt) kell hetek óta naponta megmenteni.

– Kérem, szíveskedjenek magyarázatot adni, miért csinálják, ki adott rá engedélyt, utasítást és meddig akarják ezt művelni – zárul a panaszos levél, melyet egyébként egy budapesti lakos írt.
Reagált az Országos Mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán válaszolt a panaszra. Mint írták, április 22-én országosan 4135 beteghez siettek a mentők, ebből 1234 esetben Budapesten, míg április 25-én az országos esetszám 3831 volt, ebből 1160 betegnek segítettek a fővárosban.
– A mentők kizárólag beteghez vonuláskor, vagy indokolt esetben a kórházig használják megkülönböztető jelzéseiket, ilyenkor valóban az a cél, hogy embertársainkat megmentsük. Hogy meddig akarjuk ezt „művelni”? Nos, amíg lesz bajbajutott, beteg, sérült ember, aki a mentők segítségére szorul – írták még zárásként.
Mi mindehhez nem is fűznénk semmi egyéb kommentárt, de várjuk észrevételeiket. Önök mit gondolnak erről a panaszról?