2025.04.03. 19:57
Fiatal szegedi vállalkozók árulták el, mi a sikerük titka – galériával
Fiatal vállalkozók beszéltek sikereikről csütörtökön, középiskolás szegedi diákoknak. A startup vállalkozás nehézségeiről és kihívásairól éppúgy szó esett, mint arról, miért éri meg mégis ezzel foglalkozni.
Kerekasztal beszélgetést szerveztek fiatal szegedi kötődésű vállalkozók részvételével csütörtökön a SZTE GTK épületében. A Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum a Szegedi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával és a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamarával működik együtt, ennek részeként került sor a "Ha vállalkoznál gazdagabb lennél? A startup világának igazi arca" című kerekasztal beszélgetésre. A középiskolás hallgatóságnak Orbán Levente, Nagyvári Dávid, Olajos Márk, Baka Dávid és Kiri Hunor mesélt arról, miért jó vállalkozónak lenni és mik a buktatói ennek a pénzkereseti formának. Ők mindannyian középiskolásként vagy egyetemistaként alapították meg startup-jukat.

Csak minden 33. startup életképes
A startup-ok olyan innovatív vállalkozási ötletek, melyek intenzív növekedésnek indulnak, majd aztán azokat eladják vagy tőzsdére viszik. Az különbözteti meg ezeket a hagyományos vállalkozásoktól, hogy míg a vállalkozások egy jól definiált igényt elégítenek ki, a startup-ok egy problémára és annak megoldására fókuszálnak. A kerekasztal beszélgetésen a fiatal vállalkozók leszögezték: a startupok közül csak minden 33. éli túl az ötödik évet, rengeteg elbukik menet közben. Nem véletlen, hogy a sikeres startupperek átlagéletkora 40 év felett van.
– Mert minden bukás remek tapasztalatszerzés, ami végül a sikerhez vezet – hangsúlyozták. Megélni sem lehet ezekből évekig, de mint viccesen megjegyezték, a fiatalok egyébként is ketchupos kenyéren élnek, így ez számukra nem jelent különösebb problémát. Ahogy az sem, hogy rengeteget kell dolgozni – ezt szintén kiemelték a siker kulcsaként.
Fiatal szegedi startupperek a GTK-n
Fotók: Török JánosJó csapat nélkül nincs siker
A meghívott előadók rámutattak: a startup vállalkozás annak jó, aki elhivatott és szereti azt, amit csinál. És persze meg kell hozzá találni azt a csapatot, akikkel eredményesen lehet együtt dolgozni. Ebben segítenek például az olyan kezdeményezések, mint a Hungarian Startup University Program, illetve a különböző tematikus közösségi programok. Mint elhangzott, bár ezek többsége a fővárosban van, Szegeden is hamarosan indulnak majd havi rendszerességgel startup programok, melyre várják a vállalkozó kedvű fiatalokat.
Szegedi hírek
- A fiatalok szórakoznak, a lakók bosszankodnak, háború indulhat az Ipoly soron
- Ez a Honda már öt éve halott, szomorú sors vár rá
- Szívhez szóló elnöki üzenet a gyermekvédelem frontvonalában dolgozóknak – galériával
- Kullancsriadó Szegeden? Nem a fű a főbűnös, állítja a szakember
- Izgalmas rakomány gördült be az Erzsébet-Ligetbe, néhányan tudni vélik, mi lehet az