2025.04.29. 06:20
Segítségért könyörgött, szétszedték a kommentelők
Patrik, az ásotthalmi szamaras fiú, Facebook-posztban kért segítséget szamarai takarmányozásához. A szamarak takarmányozása és legeltetése kapcsán vegyes reakciók érkeztek, de sokan támogatták az állatvédő munkáját. A kommentek között felajánlások és kritikák is érkeztek, Patrik magyarázkodni kényszerült és végül tisztázta a helyzetet.
A Facebook-on kért segítséget Koszonits Patrik, az ásotthalmi szamaras fiú, de nem kellett volna. Patrik arról vált híressé, hogy tavaly nyáron szamárral indul el Ásotthalomról Győr-Moson-Sopron vármegyébe. Teljesítette a túrát, amivel komoly hírnévre tett szert, a szamarak már-már influenszeri magaslatokba emelkedtek, népszerűsítettek éttermet és autókereskedést is.

Szamarak: állatvédelem és szamárrezervátum
Patrik elhatározta, hogy felhívja az emberek figyelmét az állatok védelmére, és egy szamárrezervátumot akart létrehozni. Ezt sikerült is megvalósítania, hiszen tavaly novemberben alapítványt alapított, amelyen keresztül támogatható a munkája, melynek részeként olyan állatokat ment meg, akiket szakszerűtlen körülmények között tartanak.
Takarmányozás támogatás és kritika
A hétvégén Patrik a Facebook-on kért segítséget. Szamarai nyári takarmányozási problémáiról szóló bejegyzése élénk reakciókat váltottak ki a közösségből, mondhatni, felrobbantotta az internetet. A legeltetési szezon kezdetén Patrik jelezte, hogy a rezervátumban sajnos már ismét szénát kell adni az állatoknak, ami sokakat véleménynyilvánításra ösztönzött.
Segítség és közösségi összefogás
A kommentelők véleménye megoszlott: többen kritikát fogalmaztak meg, mondván, az állattartónak előre kellene gondoskodnia a megfelelő takarmányról. Mások tanácsokat adtak, például elhagyott területek kaszálását, illetve alternatív megoldásokat, mint például a szamarak belovagoltatásából származó bevétel növelését vagy külföldi példák átvételét javasolták. Volt, aki legelőt is felajánlott. A pozitív hangok is erősek voltak: sokan támogatásukról biztosították Patrikot, érdeklődtek, hogyan tudnának segíteni, illetve megvédték a támadásoktól.
Patrik magyarázkodni kényszerült
Egy nappal későbbi posztban Patrik reagált korábbi posztjára érkezett kritikákra, amelyben néhányan azzal vádolták, hogy kuncsorog takarmányért, illetve hogy „miért nem megy kaszálni”. Tisztázta, hogy nem kért adományt, a szamarak ellátására saját forrásból vásárolt 30 körbála szénát. A kaszálásra pedig azért nincs lehetőség, mert a Homokhátság félsivataggá vált. Elmondta, hogy szamarainak hosszútávon egészségesebb lenne a legelés, ezért költöznek Győr-Moson-Sopron vármegyébe, ahol a szülei segítségével egy új helyet építenek ki számukra. A költözést szintén nem adományokból, hanem a család saját erőforrásaiból finanszírozzák (szülei eladták tanyájukat). A közösség nagy része a hozzászólásokban elismerte ezt az áldozatos munkát, és tovább bátorította Patrikot.