Állatkert

2025.04.17. 09:20

Minden óvintézkedést megtesznek a járványok ellen, színes programokkal várja a látogatókat a vadaspark

A ragadós száj- és körömfájás, valamint a madárinfluenza sincs jelen a szegediek egyik kedvenc helyén. A Szegedi Vadaspark programokkal várja a látogatókat.

A járvány kitörésekor a Szegedi Vadaspark közleményben tudatta honlapján a látogatókkal az akkori helyzetet. Ebben megemlítették, hogy a kitört, elsősorban párosujjú patásokra, valamint elefántokra veszélyes ragadós száj- és körömfájás miatt több állatkert korlátozásokat vezetett be az érintett régióban. 

szegedi vadaspark, húsvét, programok, szeged
 A Szegedi Vadaspark húsvétkor is várja a látogatókat. Archív fotó: Karnok Csaba

Helyi helyzet

Csongrád-Csanád vármegye mentesnek számít, így a Szegedi Vadaspark továbbra is zavartalanul látogatható. „Az állategészségügyi hatóság előírásait és határozatait betartjuk. Ezek elsősorban az állatszállítások korlátozására és az állatok gondozására terjednek ki – például lábfertőtlenítés, megfelelő munkaruházat –, a vendégeinket azonban ezek az intézkedések nem érintik” – tudatták akkor.

Amennyiben a helyzet rosszabbodna, az előírások szerint a szegedi állatkert korlátozásokat vezetne be az állatgyűjtemény védelme érdekében, amely számos veszélyeztetett, sőt kipusztulás szélén álló fajt is magában foglal, mint például az indiai orrszarvú, a mezopotámiai dámszarvas és az ázsiai elefánt.

Szegedi Vadaspark: állati korlátozások

A jó hír, erre eddig nem volt szükség, a jelen helyzetről Veprik Róbert ügyvezető igazgatót kérdeztük. – A ragadós száj- és körömfájás miatt eddig egy percig sem voltunk zárva, a vendégeket folyamatosan fogadjuk. Jelenleg kicsi a valószínűsége a Szegedi Vadasparkban való megjelenésének, mert a járvány – ismereteink szerint – Csongrád-Csanád vármegyében nincs jelen. Viszont semmilyen patás állatot, valamint a madárinfluenza miatt madarakat sem fogadunk be, vigyázni kell az állatainkra – tájékoztatta lapunkat a vezető, hozzátéve: a napokban is programok várják a látogatókat.

Húsvéti tojásvadászat

A hagyománynak számító tojásvadászat húsvét vasárnap és hétfőn 9 és 16 óra között zajlik: az ösvények mentén, a fűben libatojások rejtőznek majd, mindegyiken egy-egy kérdés, amelyek valamelyik vadasparki állatra vonatkoznak. Aki megtalálja, és elviszi a tojást a gyűjtőpontra, majd helyesen válaszol, jutalomban részesül.

A tavaszi programok a zöld ünnepekkel folytatódnak. A Föld napja alkalmából április 16-án a csoportok, 26-án pedig a családok számára készülnek játékos feladatokkal. Májusban előbb a madarak és fák napja tartogat érdekességeket, majd a gyermeknapra várják az érdeklődőket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában