Videón a boldog család

2025.04.17. 18:20

Kikerekedett a szemünk attól, amit a vadkamera rögzített, óriási szerencse kellett ezekhez a felvételekhez

Csodát rögzített az iskolai vadkamera. A tanulmányi erdő mélyen most először mutatta meg a vaddisznó koca kicsinyeit. A közösség számára ez fontos visszajelzés a természet állapotáról.

Megható pillanatoknak lehettek tanúi az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium munkatársai és tanulói: a tanulmányi erdő egyik vadkamerája rögzítette, ahogy egy büszke koca először vezeti el hat kismalacát az iskolai etetőhöz.

tanulmányi erdő, vaddisznó, kismalac
Kismalacok az ásotthalmi tanulmányi erdő mélyén. Fotó: Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 

Kismalacok a tanulmányi erdő szívében

– Ez az élmény nem csak látványos, de szimbolikus is, a természet újjászületését, a tanulmányi erdő ökológiai jelentőségét is alátámasztja. Az iskola közössége minden tavasszal izgatottan várja az első felvételeket, de az első két évben még nem mutatkozott meg a koca. Tavaly tört meg a jég, idén pedig ismét eljött a nagy pillanat: számunkra ez nagy dolog – mondta Bánhidy Zoltán, az iskola kollégiumi nevelőtanára.

A természet ritmusa

A tavalyi alom még bőségesebb volt – 12 aprósággal –, de a mostani 6 kis vaddisznó is örömre ad okot. Bánhidy Zoltán hozzátette, az éjjeli felvételek szerint rendszeresen megjelenik egy nagyobb, legalább 15 fős konda is, amelynek tagjai visszajárnak az etetőhöz, nyalogatják a sótömböt, pihennek, eszegetnek.

Ritka és gyönyörű látvány

Az iskola Facebook-oldalán is megosztották a jó hírt, kiemelve, hogy ez a ritka és gyönyörű látvány ismételten bizonyítja a tanulmányi erdő fontosságát a helyi élővilág számára. Kérik, ha valaki arra jár, legyen csendben és tartsa tiszteletben az állatok nyugalmát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában