2025.04.08. 12:52
Isten sem segített rajta – a vádlott azt hitte, a vatikáni bírósághoz írja beadványait
A Gyulai Törvényszék 11,5 év letöltendő börtönre ítélte az édesapját meggyilkoló és a sértett védelmére sietőt megsebesítő fiatal férfit. Vadászkéssel ölt, és a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az első fok döntését. A keddi tárgyaláson sem a vádlott, sem az ügyészség képviselője nem jelent meg.
A Szegedi Ítélőtábla Nagy Erzsébet vezette bírósága kedden másodfokon tárgyalta annak a gyulai férfinak az ügyét, aki vadászkéssel, több szúrással ölte meg édesapját, illetve a segítségére sietőt megsebesítette. A Gyulai Törvényszék 11,5 év börtönre szóló ítéletével szemben az ügyészség súlyosításért, az ügyvéd enyhítésért fellebbezett. Kegyetlenül, vadászkéssel ölt.

Vadászkéssel ölt
A fiatal férfi és édesapja összeszólalkozott az utcán, és a vádlott katonai késsel nyakon, a felsőtestén és mindkét combján megszúrta a vele rossz viszonyban lévő apját, valamint a felkarján megsebesítette az apa segítségére siető unokatestvérét. Az apa az elszenvedett szúrások – közte a szíven áthatolóval – miatt elvérzett és a helyszínen elhunyt. Az unokatestvér ugyan nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de az elkövetéshez használt eszközre tekintettel a súlyosabb sérülés reális lehetősége is fennállt. A férfi a tette után elmenekült a helyszínről, de a rendőrök még aznap elfogták a bűncselekmény helyétől kb. 40 km-re lévő vasútállomáson.
Perbeszéd
Domokos Sándor ügyvéd perbeszédében azt említette, enyhítő körülmény, hogy védence beismerte bűnösségét, mégis még az eredetileg az ügyészség által kért, indítványozott 10 évnél is súlyosabb büntetést szabott ki rá a Gyulai Törvényszék. A súlyos testi sértést pedig azért vitatta, mert a vádlottat lefogni akaró unokatestvérnek okozott sérülés – szerinte – nem volt szándékos, és nem volt várható, hogy az súlyosabb lesz. – Szándékosságnak nyoma sem volt – fogalmazott. Azt is megemlítette, hogy a vádlott fellebbezni sem akart, beadványait pedig a pápai – ő úgy hitte, a vatikáni – bíróságnak címezte.
Viszont a gyulai elmeorvosi vizsgálat „csak” személyiségzavart állapított meg nála, ami nem érte el a kóros elmeállapotot, és ezt a Szegedi Ítélőtábla szakmailag helyesnek, megalapozottnak értékelte. A tett beismeréséről pedig azt mondta el Nagy Erzsébet bírónő, hogy a beismerés után a fiatal férfi azt állította: nem emlékszik semmire és jogos önvédelmi helyzetben volt. Ezzel pedig vitatta a bűnösségét.
Helybenhagyott ítélet
A Szegedi Ítélőtábla a büntetés mértékét nem befolyásoló apróságokban változtatott csak a Gyulai Törvényszék döntésén, ami 11,5 év börtönben letöltendő szabadságvesztés – ebből lejön a közel 2 év előzetes – és 10 esztendőre a közügyektől való eltiltás. Az ítélet jogerős, az ellen nem lehet fellebbezni.