2025.05.30. 06:00
Már az eper sem bírta, jöhet a laborból a gyümölcs?
Nincs már biztonságban a termés: a természet komolyan megtizedelte idén, és ez várható a jövőben is.
Azok után, hogy április elején elfagyott szinte az összes hazai gyümölcs, úgy tűnt, az egyetlen vitaminforrás, ami megmaradt, az a földieper. Többször elhangzott, hogy ki kell használni a lehetőséget, mert a cseresznyétől az almáig valószínűleg mindennek búcsút inthetünk. Aztán most kiderült, hogy a szabadföldi eper sem bírta ki a kemény mínuszokat, ami pedig mégis, azt elvitte az elmúlt időszak esőzése. Így az eperszezon is lényegesen lerövidült: miután a fóliás most érik le, bizonytalan, hogy mennyi utánpótlás érkezik majd a hazai földekről.

Idén már a földieper sem bírta
Sajnos az idei időjárás keresztbe tett a mezőgazdaságnak, és bár ilyen extrém körülmények hazánkban ritkán alakulnak ki, fel kell készülni, hogy ez máskor is előfordulhat. Véget értek már azok a békeidők, amikor bárki szakértelem nélkül meg tudott termelni akár minden szükséges dolgot a kertjében, amikor elég volt néhány permetezés meg metszés, aztán roskadoztak az ágak a gyümölcstől. Ma már komoly harcot kell vívni a jó termésért a természettel, és ahogy mondani szokták, valószínűleg ennél már csak rosszabb lesz.
Engem társasházi lakóként egyelőre csak annyiban érint a dolog, hogy szárazság- és forróságtűrő növényekkel ültettem be az erkélyt, idén már nem is kísérletezek azokkal a fajtákkal, melyek egy nap alatt megsértődnek és kipusztulnak, ha nem kapnak vizet - vagy akkor is, ha minden nap kapnak. De bosszant, hogy kiszárad az udvarban a tuja, és az is, hogy drága lesz idén a gyümölcs, ráadásul import. Csak remélni tudom, hogy pár év múlva nem kaktuszt veszek az erkélyre és laborban termesztett gyümölcsöt eszek - bár ha így haladunk, még ez is eljöhet.
De amikor majd megkérdezzük, ki tehet róla, remélem, egyértelmű lesz a válasz. Segítek: nem a természet.