Munkával ünnepelni

Minden a munka. Általánosságban kétféle embert ismerek: az egyik állandóan arról panaszkodik, hogy milyen rossz a munkája, meg hülye a főnöke, meg amúgy is keveset keres. A másik, aki folyamatosan munkát keres, arról álmodik, ez a vágya, ezért küzd szüntelen. E kettő között vagyunk mi, akik derűsen a jövőbe tekintve húzzuk az igát. És tulajdonképpen nekünk  legjobb. Vagyis nekem.

Munka ünnepe másképp

Hiszen mi sem méltóbb módja a munka ünnepe megünneplésének mint maga a munka. Én munkával ünneplem május elsejét ugyanúgy mint a szolgálatban lévő rendőrök, katasztrófavédők, vendéglátósok taxisok, busz- és vonatvezetők. Van, aki május elsején zászlót lenget, van, aki virslit eszik, és van, aki dolgozik. Mert a munka nemesít – mondják, és ha már egy napot szentelünk neki, miért ne tisztelnénk meg azzal, hogy valóban csináljuk is?

A munka mint önkifejezés

„Bár a munkádon más keres - dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.” Ez nemcsak József Attila verssora, hanem iránytű is. A munka nem csak kenyérkereset, hanem önkifejezés, jelenlét, alkotás. Nem ritkán küzdelem is – önmagunkkal, határidőkkel, monotonitással, a főnökkel, a folyton változó elvárásokkal. De van benne valami emelkedett is: egy-egy jól elvégzett feladat, vagy egy húzós nap után akkora a megkönnyebbülés, mint mikor a kalapács leteszi magát a padra.

Csehov is megmondta

A munka rendet tesz bennünk. Összerendez, fókuszál. És ha nem is mindig szárnyaló öröm, van benne valami méltóság, amit máshol ritkán találunk meg. Ezért nem bánom, hogy a hosszú hétvégén is dolgozom. Hogy nem vagyok a parkban, nem sétálok a felvonulók között. Mert ma is, mint máskor, a munka hív. Mert ahogy Csehov is mondta a Három nővérben: „Dolgozni kell, dolgozni. Az embernek munkálkodnia kell, dolgozni, az arca verejtékével…”

Én itt vagyok. Dolgozom. Ünneplek.