Nemcsak a múltat idézi

2025.06.14. 20:28

Több mint négy méter magas bronz szobrot állított Üllés, ezt érdemes megnézni – galériával, videóval

Üllés első köztéri szobrát avatták fel szombat délelőtt. A főtéren felállított Árpád-szobor nemcsak a múltat idézi, hanem a település identitását is erősíti.

Üllés első köztéri alkotását avatták fel szombat délelőtt a falu főterén. A gyönyörűen parkosított Szabadság téren egy Árpád-szobor kapott helyet. Bánvölgyi László alkotását a térség országgyűlési képviselője, a vármegyei önkormányzat képviselője és a térség polgármestereinek jelenlétében adták át. 

Árpád-szobor
Árpád-szobor: a fejedelem szobrát szombaton avatták fel Üllés főterén. Fotó: Karnok Csaba

Nagy Attila Gyula polgármester ünnepi beszédében emlékeztetett, a magyarság évezredes történetében számos fejedelem, király és katonai vezető kapott helyet. 

Árpád-központ is lehetett volna Üllés neve

Árpád fejedelem ma is lenyűgözi a történészeket. Az Árpád-ház több mint 400 évig uralkodott Magyarország egyik legsikeresebb időszakában és sok szentet adtak nekünk. Üllés pedig ezer szállal kötődik a nagyfejedelemhez mondta.

A község 1948 óta önálló, előtte Kiskundorozsma része volt. Korábban Árpád-központ volt a neve és volt terv arra, hogy önálló településként is ezt a nevet viselje. Ezt azonban nem engedélyezték, helyette Üllés lettünk idézte fel a múltat a polgármester, aki kiemelte: a település első szobra nemcsak annak régi nevére utal, hanem a nemzeti identitást és Üllés értékeit is kifejezi. 

Több mint négyméteres az Árpád-szobor

A szobor létrehozását adománygyűjtés is támogatta, a polgármester ezért köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult annak megvalósításához. Az öntött, patinázott bronz szobor 410 centiméter magas, talapzata szürke gránit. Árpád alakja egy pajzson áll, lándzsával a kezében, autentikus ruházatban, elszánt tekintettel.

Az avatáson Mihálffy Béla országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a szoborral múltunkat ünnepeljük, összekapcsolva jelenünkkel és jövőnkkel. 

A szobor a közösség összetartó erejét testesíti meg, és nem csupán egy műalkotás, hanem hagyományteremtő találkozási pont is - jelentette ki.

A szobrot leleplezése után Olasz Attila plébános szentelte meg, majd Mihálffy Béla, Nagy Attila Gyula és Haág Zalán meg is koszorúzták. A program ezután a nyárindító falunappal folytatódott. A Napos Piacon borkóstoló és borverseny zajlott, a Vásártéren pedig bemutatók, színpadi programok és koncertek. A rendezvényhez kapcsolódóan rendeztek még sakkversenyt, gyalogtúrát, kerékpártúrát és focikupát is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában