2025.06.15. 15:56
Kik voltak a vásárhelyi orvosok, akiket Japánban végeztek ki? Nyolcvan évvel a brutális gyilkosság után megismerhetjük őket – galériával
Cseszkó Gyulát fogságba hurcolták, ahol vérmérgezésben hunyt el, mert nem kapta meg a szükséges kezelést. A feleségét, Eörhalmi Haday Emma Rózát pedig lefejezték a japánok. A Cseszkó házaspár után négy gyermek maradt árván.
Cseszkó Gyula és Eörhalmi Hadady Emma Róza Hódmezővásárhelyen kötötték össze az életüket. Nem sok idő adatott nekik, a férj 43 évesen, a feleség pedig 37 évesen hunyt el. Nagy tetteket vittek véghez, Hódmezővásárhely azonban mégis majdnem teljesen elfeledkezett a Cseszkó házaspárról.

Vásárhelyről Hollandiába, majd a Celebesz-szigetekre
Az orvosházaspárra emlékeztek a vásárhelyi ótemplomi reformátusok szentháromság vasárnapján. Ekkor avatták fel az orvosházaspár emlékére adakozásból készíttetett domborművet az ótemplom falán.
Cseszkó Gyula (1902-1945) és Eörhalmi Hadady Emma Róza (1907-1944) Hódmezővásárhelyen születtek, a református ótemplomban keresztelték meg őket, az iskoláikat is a városban végezték el. Cseszkó Gyula orvosi egyetemen diplomázott Debrecenben. A két fiatal 1930-ban kötött házasságot, ugyancsak az ótemplomban. Feltehetően a gazdasági világválság miatt Hollandiába emigráltak, majd a református egyházon keresztül Indonéziában vállaltak szolgálatot. Az akkor holland gyarmat Celebesz-szigeteken betegeket gyógyítottak, kórházat építettek, a második világháborúban ápolták a sebesülteket, japánokat és amerikaiakat is egyaránt. A japán megszállás után folytatták a missziójukat, de a japán megszállók Cseszkó Gyulát 1944-ben fogságba hurcolták, aki egy bombatámadásban megsérült, majd vérmérgezésben meghalt, mert a japánok nem biztosították neki a megfelelő ellenszert. Hadady Rózát a japánok alaptalanul kémkedéssel vádolták, megkínozták és 1944-ben lefejezték. A Cseszkó házaspár négy gyermeke árván maradt. Őket a hálás őslakosok hónapokig bújtatták, majd Vilma, holland királynő személyes közbenjárására Hollandiába menekítették őket, ahol a királyi ház taníttatta ki a gyerekeket.
A Cseszkó házaspárra emlékeztek
Fotók: Kovács ErikaKotormán László készítette a domborművet
A Cseszkó házaspár által alapított kórház máig működik. Az alkalmazottak adakozásából 2022-ben szobrot állítottak Cseszkó Gyulának.
A mártír házaspárról a szülővárosuk majdnem elfeledkezett. Az ótemplomi reformátusok azonban ezt nem hagyták. Ugyancsak adakozásból domborművet készíttettek, amit vasárnap avattak fel a templom cintériumának falán. A domborművet Kotormán László szobrászművész készítette (segítői Kotormán Ábel és Lindner László szobrászművészek).
A Cseszkó házaspár mártírhalála majdnem feledésbe merült Vásárhelyen
A hálaadó istentiszteleten részt vett és igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Jelen volt Desirée Bonis, a Holland Királyság magyarországi nagykövete, aki méltatta a Cseszkó házaspár életét, majd beszélt arról is, hogy Hollandia az elmúlt évszázadban nemcsak a Cseszkó gyerekeket vette pártfogásába. Az I. világháború után 32 alultáplált gyermeket vittek hónapokra Hollandiába, az 1956-os forradalom és szabadságharc után pedig 4000 menekültet fogadtak.
– Kivételes emberekről emlékezünk ma és állítunk sírjelet, igaz, megbocsáthatatlan módon, 80 év késéssel. Cseszkó házaspár mártírhalála majdnem feledésbe merült – mondta Lázár János országgyűlési képviselő, építési és közlekedési miniszter. Kiemelte, azért büntették a halállal a Cseszkó-házaspárt, amiért a világ ma tiszteli őket.