Egy roller, két gyerek

2025.06.19. 14:20

Rolleren a haver nyakában – ijesztő, mit látnak a térfigyelő kamerák

Be kell, hogy valljam, autósként és biciklisként, de gyalogosként is kiráz a hideg az elektromos rollerek láttán. Remek városi közlekedési eszköz ugyan, persze csak annak, aki normálisan használja, de sajnos olyanok is rollereznek, akik nem ismerik a közlekedési szabályokat, vagy ismerik, de nem tartják be. Akik veszélyesek önmagukra és minden közlekedőre. Az elektromos roller – sajnos már látjuk, a nyár egyik nagy veszélyforrása.

A kislányommal a sikeres emelt szintű német érettségije után beszélgettünk telefonon, amikor felkiáltott: „Hú de nagyot esett a rolleres! A nagyon hülye egykerekezett és kiszaladt alóla az elektromos roller.” Vagánykodott, de szerencsére nem tört el semmije, megúszta. 

elektromos roller
 Az elektromos roller nem játék. Fel kell nőni a használatához. ILLUSZTRÁCIÓ: Karnok Csaba

Sűrűn emlegették a kedves mamájukat

Vásárhelyen, a Kutasi úti kerékpárúton is gyakran látni száguldó rollereseket. A Simon utcai kereszteződésnél nem egyszer láttam már satufékkel megálló autósokat és gondolom, percekig csuklottak a rolleresek kedves mamái, mert a sofőrök sűrűn emlegették őket.

Az elmúlt napokban vármegyénkben többször is előfordult rolleres baleset, amik mindegyike, hála Istennek, könnyebb sérülésekkel végződött.

Egy roller, két gyerek – a hajam égnek áll

A vakáció még csak ezután kezdődik és egyre több gyereknek van elektromos rollerje, amin sokszor nem is egy, hanem két gyerek robog, a „sofőr” és „utasa”, aki hátulról kapaszkodik az első gyerekbe. Ha ezt látom, égnek áll minden hajam szála.

Elektromos roller: a nyakában vitte a haverját

A napokban vármegyénkben még egy ennél is veszélyesebb mutatványra vetemedett két fiatal. Egyik a másiknak a nyakában ült, úgy rollereztek. A térfigyelő kamera felvétele alapján beazonosították őket, és a rendőrök az iskolában az osztálytársaik és az osztályfőnökeik jelenlétében magyarázták el nekik a roller helyes használatát.

Finnországban betiltották a 15 év alattiaknak az e-rollert. Talán nálunk is ez kellene, de magasabb életkorral. Szülőként azt javaslom, aki elektromos rollert vesz a gyermekének, sulykolja a fejébe a szabályokat, nehogy tragédia legyen a vége...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában