Jegyzet

2025.06.01. 18:22

Ha tudsz segíteni, tedd meg!

Szegeden ismét bebizonyosodott, milyen ereje van a közösségnek. A futófesztivál keretében két beteg kisgyermek és több alapítvány is támogatást kapott. Egy kis segítség is óriási változást hozhat az érintett családok életébe.

Vannak pillanatok az életben, amikor rádöbbenünk, hogy a közösség rendkívül nagy erővel rendelkezik. Nem mindig látjuk a nehéz sorsokat, de attól még léteznek – családok küzdenek betegségekkel, gyermekek élnek kilátástalan helyzetben, idősek maradnak egyedül, segítség nélkül. Manapság már rengeteg alapítvány elérhető hazánkban, akik azért dolgoznak, hogy a nehezebb helyzetben élők életét megkönnyítsék és segítséget nyújtsanak számukra. Általuk mi is képesek vagyunk segíteni és egy jó ügy mellé állni. Például egy futófesztivál keretein belül, ahogy a hétvégén sok szegedi is tette.

Karnok Csaba
A futófesztiválon befolyt összeggel két beteg kisfiú és több alapítvány is támogatást kapott. Fotó: Karnok Csaba

A közösség ereje a futófesztiválon

Hiszem, hogy aki megteheti, annak erkölcsi felelőssége is segíteni. Nem feltétlenül nagy összegű jótékonykodásra gondolok, hiszen sokszor az általunk már nem használt ruhadarabok, játékok vagy éppen tartós élelmiszerek és tisztálkodási szerek adományozásával is segíteni tudunk a rászorulóknak. A Continental Futófesztiválon résztvevők a nevezési díj összegével a Reménysugár Alapítványt,  a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot, valamint két beteg kisgyermeket, Mirkót és Gerit támogatták. Mirkó Duchenne-i izomdisztrófiával, azaz DMD-vel küzd. Édesanyja hozta létre az alapítványt, hogy gyermekének kezelését finanszírozni tudja. Geri szintén ezzel a betegséggel küzd. A DMD egy ritka, genetikai izomgyengeséget okozó betegség, ami lassan és alattomosan pusztítja az izomsejteket. A gyermekek fiatal koruk ellenére hatalmas nehézségeken mennek keresztül és kezeléseik milliós nagyságrendűek. A futófesztivál egy remek kezdeményezés, hiszen teret biztosít az adományozásnak, amely által mi magunk is támogatni tudjuk az alapítványok munkáját és a gyermekeket. Azt gondolom, hogyha csak egy kicsit is tudsz segíteni, tedd meg! Lehet, hogy pont a te támogatásoddal lesz esélye valakinek a gyógyulásra és egy jobb életre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában