2025.06.12. 15:57
Ezrek lepték el a vásárhelyi laktanyát, volt, aki most értette meg, mit is dolgozik az apukája – galériával, videóval
Már a kapunyitáskor rengetegen álltak sorba a hódmezővásárhelyi laktanyánál, hogy bejussanak a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár nyílt napjára. Nemcsak a gyerekeket, de nagyon sok felnőttet is érdekelte a katonaélet. Nagy volt az érdeklődés a toborzósátornál is.
Nyílt napot rendezett csütörtökön a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár. Ezen a napon be lehetett ülni a harcjárművekbe, a felnőttek kézbe vehették a legmodernebb fegyvereket is. A nap végére több ezer látogató fordult meg a vásárhelyi laktanyában.

Ezreket érdekelt a gyalogdandár élete
– A rendezvényünknek kettős célja van. Egyrészt a civil társadalommal szeretnénk jobban megismertetni magunkat. A gyerekek és a felnőttek is bepillantást nyerhetnek a mindennapjainkba, a laktanya életébe. Ezen a napon ellátogatnak hozzánk a katonáink családtagjai is. Számos kisgyermek itt látja, mi is az édesapja munkája – Molnár Tibor hadnagy a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár protokolltisztje. Kiemelte, ez már hagyományos rendezvényük, minden évben több ezer látogató fordul meg a nyílt napon a laktanyában.
Be lehetett ülni a harcjárművekbe
– A programjaink két részre oszthatóak, vannak statikus bemutatóink, vagyis kiállítottuk a harcjárműveinket, a fegyverzetünket. A járműveket is ki lehet próbálni, be lehet ülni, fel lehet mászni rájuk, a nagyobb gyerekek, felnőttek kézbe vehetik a fegyvereket is. Vannak dinamikus bemutatóink is, mint a közelharc. A társszerveink, a rendőrök, a katasztrófavédők és a büntetés végrehajtás is tart bemutatót – emelte ki Molnár Tibor.
Nyílt nap a vásárhelyi laktanyában
Fotók: Kovács ErikaToborzás és gyepshow is volt
A rendezvény nem titkolt célja volt, hogy kedvet nyújtsanak a honvédelmi munkához. A toborzósátornál is szép számú érdeklődőt láttunk és ott voltak a Kratochwill Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai is részt vettek a programon, velük is találkozhattak azok a pályaválasztás előtt álló diákok, akik a katonaság iránt érdeklődnek.
Nagy sikert aratott a katonazenekar gyepshowja is, akik népszerű dallamokkal szórakoztatták a nyílt nap résztvevőit. A laktanya felett gyakran átrepült egy katonai helikopter is, úgy tudjuk a szolnokiak tartottak gyakorlatot és a levegőben ők is színesítették a nyílt nap programkínálatát.