2025.06.21. 13:50
Hiába jelentették fel egy évvel ezelőtt, az állatkínzással gyanúsított gyepmester még mindig dolgozik
Egy éve látott napvilágot az a videó, ami a makói gyepmesteri telepen készült, és ami miatt a rendőrség állatkínzás gyanúja és más bűncselekmények miatt vizsgálatot indított. A gyepmester azóta is dolgozik – mi kíváncsiak voltunk, lezárult-e már a nyomozás?
Egy éve indult rendőrségi vizsgálat a makói gyepmesteri telepen történtek miatt. Mint beszámoltunk róla, azért, mert napvilágot látott egy rövid videó, amelyen az látható, hogy a telep udvarán valaki pórázon vonszol egy kisebb termetű állatot, feltehetőleg macskát. A bejegyzés szerzője szerint a felvételek azt igazolják, hogy a telepen bántalmazzák az állatokat, és emiatt „a feljelentés megtörtént”. A gyepmester nem tagadta, hogy a felvételen ő látható, de azt nyilatkozta, személyes bosszú áldozata.

A gyepmester zavartalanul dolgozik
A történtek miatt nem csak belső vizsgálat indult, de rendőrségi is. A gyepmester határozott időre kötött feladatellátási szerződése közben a múlt év végével lejárt, a feladatot koordináló térségi társulás tanácsa pedig úgy döntött, új szerződést köt vele szeptember végéig. A nyilvánosan is elérhető előterjesztés szerint erre az időre bruttó 1,6 milliós vállalkozói díj illeti meg ezért. Ezt azzal indokolták, hogy az ebrendészeti telepen folyó vizsgálat nem zárult le, a gyepmestert semmiben nem marasztalták el. Ráadásul az eddigi tapasztalatok szerint a kóbor kutyák begyűjtését a gyepmester maradéktalanul elvégzi. Az is elhangzott: ha a vizsgálat lezárul, és annak eredménye ezt indokolja, felül fogják vizsgálni a szerződést.
Állatkínzás, lőfegyverrel visszaélés
A napokban érdeklődtünk, vajon lezárult-e már az egy éve indult vizsgálat. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság levelünkre azt válaszolta, az említett ügyben állatkínzás bűntette és vétsége, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban nem áll módjukban bővebb információt adni.
Utóbbi mondatból az következik, hogy a nyomozás még mindig tart.