2025.06.23. 17:20
Bezárt autóban hagyta kutyáját negyvenöt percre és még ő volt felháborodva, hogy állatkínzónak nevezték
Negyvenöt percre autójába zárta egy szegedi a kutyáját a klinikánál. Miután cetlit hagytak a szélvédőjén, állatkínzónak nevezve őt, még neki állt feljebb.
Nagy vitát váltott ki szombaton egy közösségi médiaposzt, melyet azóta szerzője már eltüntetett. Felháborodottan reklamált egy városi csoportban egy kutyatulajdonos, hogy autója szélvédőjén valaki egy cetlit hagyott azzal az üzenettel, hogy ha még délután is a tűző napon parkol, kutyájával az autóban, feljelenti a rendőrségen. Az üzenő állatkínzónak nevezte az autóst, aki posztjában szintén feljelentéssel fenyegetőzött, ha az illető még egyszer a kocsija közelébe megy.

Az autóban hagyta 45 percre a kutyát és még ő volt felháborodva
„Hogy mersz a kocsihoz egyáltalán odalépni és hozzányúlni? A kutyám megitatva, megetetve, biztonságban volt a kocsiban” – írta posztjában, melyből az is kiderül, hogy az állatot 45 percre hagyta ott, igaz, szerinte lehúzott ablaknál. Mindez azonban nem hatotta meg az internet közösségét: a kommentelők ízekre szedték a kutyatulajdonost, biztosítva arról, hogy más be is törte volna a szélvédőt, hogy kimentse az állatot – esetleg még a tulajdonos képét is, hogy ilyen felelőtlen volt. Többen azt is megjegyezték, hogy fenyegetőzés helyett inkább köszönetet kellett volna mondani, hogy nem az állatvédőket vagy a rendőröket hívta rá a cetli szerzője.
Bár minden évben rengetegszer elhangzik, hogy nyáron sem állatot, sem kisgyermeket nem szabad még percekre sem otthagyni az autóban, sajnos nem egy tragédia emlékeztet arra, hogy ez még mindig nem evidens mindenki számára. Ha a külső hőmérséklet 30 fok, az autó belseje 62 fokra melegedhet, 36 fokos külső hőmérséklet esetén pedig 70 fok feletti hőmérsékletet is mérhetünk egy órán belül az autó utasterében. A felforrósodott járműbe beszállni is kellemetlen, könnyen belátható tehát, hogy ilyen hőmérsékletben bezárva lenni akár rövid ideig is súlyos egészségkárosodást okozhat.
A kutyák pár fokos testhő emelkedésbe is belehalhatnak
Rengei Antal állatorvos lapunknak elmondta, minden nyáron hetente több hőgutát kapott állatot is el kell látniuk, sok esetben pedig sajnos nem is tudják megmenteni az életüket.
– Míg az ember teljes testfelületén párologtat, a kutyák hőleadása az orrukban képződő mirigy váladékának elpárologtatásával történik. Ezt pedig könnyű elveszíteni, ha a testhőjük megemelkedik. A kutyáknál ez normálisan 38–39 fok. Ha 40 fok fölé emelkedik, agyödéma, véralvadási zavar és agykárosodás is felléphet, 42–43 fokos testhőnél pedig lényegében elfolyik az agyvelő – magyarázta a szakember.
Ilyen tragédiát egyébként nem csak az autóba zárás okozhat. Hasonlóan járnak azok az állatok is, melyek keneljét tűzi a nap. Az állatorvos pedig sok olyan esettel is találkozik, amikor a nyári sétáltatás során kap hőgutát a kutya.
Hőguta: az esti séta alatt is lehet
– Nem szabad elfelejteni, hogy egy esti séta esetében is az egész napos hőt ontja vissza az aszfalt, a kutya pedig testmagasságából adódóan annak közvetlen közelében van. Volt már olyan jó kondiban lévő kutyapárunk, mely egy forró nap utáni esti séta után az asztalunkon múlt ki. Hasonlóan járt az az agár, melynek tulajdonosa azt gondolta, a futást egyébként rendkívül szerető állat a hőségben is igényli ezt az intenzív testmozgást. Az állat testhőmérséklete úgy megemelkedett, hogy orvosi körülmények között sem tudtuk azt csökkenteni – mesélte Rengei Antal, aki azt javasolja, hőségben csak hajnalban tegyenek nagyobb sétát a gazdák kutyáikkal.
A hőguta első jelei az erős lihegés, a habzó nyál és a szapora szívverés. Az állatorvos hangsúlyozta, ilyenkor a legfontosabb, hogy a fej, nyak és lábak locsolásával hűteni kezdjük az állatot, és csak utána vigyük orvoshoz, hiszen a késedelem akár az életébe is kerülhet. Ott hideg vizes beöntéssel, infúzióval segítenek még az állaton.
– Ha már görcsök is jelentkeznek vagy elájul, olyankor általában már kicsi az esély a teljes felépülésre. Ha túl is éli, az az állat már nem lesz olyan, mint amilyennek megszoktuk, hiszen az agya károsult – tette hozzá a szakember.