2025.06.21. 06:22
Soha senki nem látta, de mindenki érezte – különös esemény tartotta rettegésben a települést
Kísértetet láttak Mártélyon. A tanya lakóit göröngyökkel dobálta meg a szellem, akit senki sem látott. A kísértet katasztrófaturistákat is vonzott a tanyára, akik nem maradtak „műsor” nélkül, a szemük láttára is megtörtént a csoda. Valahonnan akkor is érkeztek a göröngyök, kavicsok.
A kísértet hetekig lázban tartotta a mártélyiakat. No, nem most, még 1908-ban, erről a Vásárhelyi Reggeli Újság is megírta a különleges történetet, amit Ambrus István, Mártély polgármestere osztott meg a hivatalos Facebook-oldalán.

Friss házasság, libatépés - vajon köze volt az esethez?
Székely Szabó Imre Fánczán utcai gazdálkodó tanyáján történtek a különleges esetek, de nem vele, hanem a tanyásbéresével, Kun Imrével, aki akkoriban házasodott meg. A fiatalasszony és az édesanyja, meg egy lányrokonuk éppen libát téptek, odakint szakadt az eső, amikor kislány kiabálni kezdett, hogy valaki hajigálja, de a fiatal tanyásné ezt kétkedve fogadta, mivel hármójukon kívül senki nem volt a kamrában. Abban a pillanatban azonban az ő lába elé is hullott egy göröngy, ráadásul a szakadó eső ellenére szárazon. A hajigálás egészen addig tartott, amíg a fél 5-ös vonat el nem halad a tanya mellett, akkor abbamaradt.
A kísértet a kíváncsiskodókat is megdobálta
Bár akkoriban nem volt Facebook, másnap ár mégis az egész Mártély a titokzatos kísértetről beszélt. Az emberek kiszínezték a történetet, hozzátettek ezt-azt, majd végül elült a szóbeszéd.
Nem sokkal később azonban újrakezdődött a hihetetlen történet. A tanyaudvarra újabb göröngyök hullottak, aminek azonnal híre ment, és jó fél óra múlva már negyvenen gyűltek össze Kun Imrééknél. A láthatatlan kezek őket is megdobálták göröngyökkel, kavicsokkal. Aznap is a vonat elrobogása vetett véget a dobálózásnak.
A szellem valószínűleg vonattal közlekedett
Hogy ki lehetett a kísértet, erre a cikkből nem derült fény, csak annyit jegyeztek meg, 1908 előtt jó hatvan évvel Vásárhelyen is volt egy kísértet, méghozzá a Klauzál utca végén lévő Kollokán malomban. Ott még a vásárhelyi bíró és a város tanácsa is személyesen győződött meg a dobálózásról. Csakhogy kiderült, hogy egy varga volt a kísértet, aki azért játszott szellemesdit, hogy elvegye az árverésen a licitálók kedvét a malomtól és ő legyen az egyetlen vevőjelölt.
Valószínűleg Mártélyon is megvolt a valós oka és embere a göröngydobálásnak. Szinte az is biztos, hogy a kísértet minden esetben vonattal távozott…