Jótékonyság

2025.06.15. 15:26

Parasztolimpia nemes célért, egy egész falu mozdult meg, hogy meggyógyítsanak egy beteg kisfiút – galériával, videóval

Vasárnap parasztolimpiát szerveztek Ópusztaszeren. Az esemény teljes bevételét Mirkó gyógyíttatására ajánlották fel a szervezők. Az első alkalommal megtartott parasztolimpia a jótékony cél mellett a falubeliek kellemes kikapcsolódását szolgálta.

Az ópusztaszeri sportpályán és környékén vasárnap megrendezett parasztolimpia az első volt a település történetében. Az esemény a január 6-án hivatalosan is bejegyzett Szeri Baráti Körhöz kapcsolható, amelynek tagjai már az elmúlt évben is szorgosan tevékenykedtek. Például megtartották a lovasnapot, melynek bevételét – a mostanihoz hasonlóan – a Duchenne-szindrómás 9 éves szegedi kisfiú, Mirkó javára, az ő gyógyíttatására, kezelésére ajánlották fel, akkor 628 ezer forintot utalhattak át.

parasztolimpia, Mirkó
Jó hangulatú, jótékony parasztolimpia volt Ópusztaszeren. Fotó: Karnok Csaba

A baráti kör

Mint már említettük, a Szeri Baráti Kör tagjai már 2024-ben aktívan dolgoztak, decemberben – a helyi lakosság segítségével – négyszáz gyereknek állítottak össze mikuláscsomagot, idén januárban, februárban és márciusban pedig családi vetélkedőket tartottak, a legjobbak vándorserleget nyertek – tudtuk meg Varga Krisztián elnöktől és Tanásziné Erős Erika elnökhelyettestől.

Parasztolimpia, először

A parasztolimpiát először rendezték meg, a gyerekeket és a felnőtteket is érdekes programok, kihívások várták. A gumicsizma-hajítással többen megpróbálkoztak – köztük fiatal lányok is –, az egyik vállalkozó kis híján fotósunkat „lőtte ki”, szerencsére nem célzott pontosan. A 2-2,5 mázsás körbála görgetése is népszerű volt, akadt, aki szinte futott vele a célig, a focipálya túloldaláig. A jó hangulatú eseményre minden rendezvény betyárja, Sógor Ferenc is ajándékkal érkezett – nem vitt, hozott.

Volt tombolasorsolás – a nyereményeket az ópusztaszeri lakosok ajánlották fel, ahogy a szervezők fogalmaztak: nélkülük az esemény nem valósulhatott volna meg. Volt a programban traktoros bemutató, és ebédre készült 300 adag krumpligulyás. A parasztolimpiára ellátogatott a szegedi kisfiú nagymamája, Dékány Sándorné Etelka, aki lapunknak elmondta: unokája éppen Pécsett van terápián, eddig nagyjából 100 millió forint gyűlt össze a kezelésére és a gyógyszerre, de még legalább 1 milliárd forintra lenne szükség – ráadásul, minél hamarabb.

Lovasnap Mirkó gyógyulásáért

A Szeri Baráti Kör vezetői megemlítették: a lovasnapot szeptemberben rendezik meg, és annak a teljes bevételét is Mirkónak ajánlják fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában