2025.06.21. 20:15
Az önvédelem életet menthet – sosem tudhatod, mikor jön jól
Egyre gyakoribbak az erőszakos helyzetek a mindennapokban. Az önvédelem nemcsak fizikai, hanem mentális felkészültséget is igényel. Már kisgyermekkortól érdemes tanulni és gyakorolni.
Manapság egyre több olyan helyzettel találjuk szembe magunkat– akár a televízióban, akár a rádióban, akár saját bőrünkön megtapasztalva – amikor valaki valamilyen erőszak áldozata lesz. Ezeknek az eseteknek kapcsán úgy gondolom, hogy kiemelkedően fontos, hogy beszéljünk az önvédelemről és ennek alkalmazásáról. Manapság rengeteg stúdió elérhető, amely kifejezetten az önvédelem oktatására szakosodott, amelyek segítségével megtanulhatjuk, hogyan tudunk magasságunkhoz, testalkatunkhoz, erősségeinkhez és gyengeségeinkhez mérten védekezni támadási helyzetben.

Hasznos tudás az önvédelem
Sosem bízhatunk abban, hogy velünk egy támadás nem történhet meg –bárkivel, bármikor megeshet. Ebből adódóan az önvédelem egy olyan hasznos tudás, amit már kisgyermekkortól el lehet sajátítani, sőt még az idősebb korosztály számára is előnyös lehet. A védekezés esetében nemcsak fizikálisan kell felkészülnünk, hanem mentálisan is ugyanolyan erősnek kell lennünk: nem feltétlen igaz az a mondás, hogy a legjobb védekezés a támadás, mivel sokszor könnyedén megoldhatóak az erőszakos helyzetek a megfelelő pszichológiai technikákkal. Mentális felkészültséghez tartozik, hogy tudni kell higgadtan gondolkodni a veszélyes helyzetekben, gyors döntéseket hozni, valamint felismerni a menekülési lehetőségeket. Ehhez hozzátartozik a környezetünk tudatos figyelése, a testbeszéd és a fenyegető jelek felismerése is.
Prevenció
A kommunikáció egy kifejezetten fontos eleme a prevenciónak, ezzel hatást tudunk gyakorolni a támadóra. A megelőzés sokszor hatékonyabb, mint maga a fizikai védekezés. Fizikai oldalról megközelítve képben kell lennünk a saját adottságainkkal: testalkat, magasság, erő és gyengeség. Ha ezeket kihasználjuk a védekezéskor, akkor magabiztosan és határozottan tudunk fellépni a veszélyek ellen.
Jegyzet
- Egy hely, ahol a birkák bégetése is pihentető
- Egy életmód, ahol ruha nélkül is teljes az elfogadás
- Van is gazda, meg nincs is – kinek a felelőssége a feldúlt családi kripta helyreállítása?
- „Személyre szabott lesz a pörkölt ára” – érdekes a vezetési szakzsargon a sofőrök közt
- A pénzügyek fontosak, de van egy másik tantárgy, ami szintén segítene az életben