Szegedi hírek

2025.06.18. 12:32

Szigorú lépést vetne be a Vízmű a rongálók ellen

A Mars téren kihelyezett párakaput néhány órával az üzembe helyezés után megrongálták, de a Szegedi Vízmű már helyreállította, így ismét működik de szigorúan lépnének fel a rongálások ellen.

Ahogyan azt már megírtuk korábban elmúlt években sajnos többször is előfordult, hogy megrongálták a városban kihelyezett párakapukat. Ez történt most is: a június 6-án a Mars térre telepített, a Vízmű telephelyén előzetesen sikeresen tesztelt berendezésből néhány órával az üzembe helyezés után négy fúvóka eltűnt. Emiatt a párakaput ideiglenesen leállította a Szegedi Vízmű

párakapu
A Klauzál téri párakapu jelenleg zavartalanul, működik. Fotó: Szegedi Vízmű Facebook

Párakapu mizéria

A Szegedi Vízmű minden évben – 2012 óta – kihelyezi ezeket az eszközöket, hogy enyhítse a nyári hőséget a városban. Bár a szándék továbbra is megvan, a rongálások miatt szükséges javítások komoly kihívást jelentenek, mivel a karbantartási kapacitás korlátozott.

A Mars téri párakaput időközben sikerült megjavítani, így ismét működik. Ugyanakkor a Vízmű jelezte, ha újabb rongálás történik, a berendezés üzemeltetését nem tudják tovább vállalni. A Klauzál téri párakapu jelenleg zavartalanul működik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában