2025.06.15. 20:26
A pozitív életszemlélet éltető erővé válik
Pesszimisták, elkeseredettek vagyunk – mondta ki a diagnózist a mai kor emberéről, különösen a magyarról Győrfi Pál. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szegedi előadásában arra kereste a választ, mi a hosszú, egészséges élet titka.
Ezek között első helyen említette meg a pozitív életszemléletet. Amiből sajnos nem sok szorult belénk: elég belenézni bármelyik Facebook-csoportba, a hozzászólásokból csak úgy árad az egymás iránti ellenszenv, mindennek a leszólása, kritizálása. Pedig lehetne másként is.

A pozitív életszemlélet hatása
Aki közelebbről ismer, tudja, hogy egy veleszületett betegség miatt, mielőtt új vesét kaptam, négy és fél évig dialízisre volt szükségem. Ezzel az eljárással lehet többé-kevésbé pótolni a vese működését, életben tartva a pácienst – a kezelés azonban, bármelyik fajtáját alkalmazzák, sok kötöttséggel, lemondással, fájdalommal jár. Természetesen azoknak is van Facebook-csoportjuk, akiknek ez jutott. Így ismertem meg, persze csak a világhálón keresztül, azt a sorstársamat, aki ezt a közösséget vezeti. Az illető – Ballaskóné Vinkó Szabina – szinte nap mint nap beír valamilyen kedves üzenetet a tagoknak. Aki rossz passzban van, ahhoz mindig van jó szava és mindenkit kitartásra biztat. Így nem meglepő, hogy a csoportban mindenki barátságos a másikkal, vitát alig látni – ha néha meg is esik, a hangnem tiszteletteljes.
Amit a csoport vezetője csinál, szerintem igazolása annak, amiről Győrfi Pál Szegeden beszélt – nevezetesen hogy akinek pozitív az életszemlélete, az tovább él. A hölgy ugyanis nem kaphat vesét, folyamatosan vesepótló kezelésre van szüksége, közben teljes életet élve mégis átvészelt így már két évtizedet. És ahogy ismerem, fog négyet, de akár hatot is.

Sostaric szárnyalt, az átlövők halványan teljesítettek – Pick Szeged-szezonértékelő