2025.06.23. 14:50
A makói régi városháza homlokzatán nőtt ki egy szivarfa
Fa nő a makói régi városháza lepusztult épületének első emeleti homlokzatán. Egy hozzáértő szerint szivarfa növeszt terebélyes ágakat és leveleket – a főtéri épületegyüttes egyébként 2021 óta magántulajdonban van.
A hetek óta békésen növekedő fára egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, ez egyszerre bizonyítéka a természet élni akarásának és a makói épületegyüttes szomorú sorsának. Megkérdeztünk egy hozzáértőt, aki azt mondta, valószínűleg szivarfa, ami az első emeleti homlokzaton, az esőcsatorna mellett kikelt. Hozzátette persze, hogy ilyen távolságból ezt nehéz megállapítani.

Valaha Makó legfontosabb épülete volt
Az 1859-ben épült, romantikus stílusú, 2 szintes régi városháza, amelyet Koczka Ferdinánd tervei alapján húztak fel, a fürdőhöz a lehető legközelebb, a hátsó szomszédságában van. Amíg Makó megyeszékhely volt, ez volt a városháza. A rendszerváltás előtt úttörőházként ismerték, utóbb többek között hivatalok irodái, a városi tévé, a gyermekkönyvtár és a levéltár kapott benne helyet. Időközben ezeket sikerült máshol elhelyezni, az épületet kiüríteni.
Vajon meddig nő még a szivarfa?
Az önkormányzat többször meghirdette abban a reményben, hogy lesz befektető, aki fantáziát lát benne és valamilyen idegenforgalmi céllal hasznosítja – például gyógyszállóvá alakítja. Végül 2021 végén sikerült értékesíteni: a város 252 millió forintot kapott érte. A szerződés szerint a vásárló legkésőbb 7 éven belül lesz köteles gyógyszállót nyitni benne. Ez eddig nem sikerült, mi több, mint a szivarfa megtelepedése is jelzi, a régi városháza különösebb figyelmet sem kap.
A bérpalota tetőjén most nincs hasonló
Korábban egyébként a szomszédos bérpalotára volt jellemző, hogy különböző növények – legtöbbször ecetfa – telepedtek meg a tető peremén időről időre. Megnéztük, ott most nem látható ilyesmi, bár sajnos az az épület sincs jó állapotban.