2025.06.13. 06:20
Ötméteres falat épített a haragos, évek óta tart a dorozsmai szomszédháború
Egy kiskundorozsmai család évek óta próbálja eltávolíttatni a szomszédja által a portájuk közé emelt barikádokat. A jogszerűtlen építmény ellehetetleníti életüket, de a hatóságok évek óta nem lépnek. Elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak a szomszédháború miatt.
Évek óta pereskedik szomszédjával egy kiskundorozsmai család. Bár szakértői véleményük, minisztériumi utasításuk is van arról, hogy ügyüket rendezi kellene, mégsem oldódik meg abszurd kálváriájuk. Végső elkeseredettségükben fordultak lapunkhoz, hogy elmeséljék, hogyan tud tönkre tenni egy egész élet munkáját egy furcsán gondolkodó szomszéd, egy jogszerűtlen építmény és a magyar bürokrácia.

A kutyákkal kezdődött a szomszédháború
Tapody Tamás és felesége, Irén egy igazán bájos magánházban laknak Dorozsma szívében. Kertjük igazi oázis, tele növényekkel, fákkal és ott költő madarakkal. Több évtizede csinosítgatják otthonukat, mely azonban egy 5 évvel ezelőtt melléjük költözött szomszéd miatt pokollá vált.
– A konfliktusunk ott kezdődött, hogy a két kutyájuk összeverekedett a saját portájukon, amikor csak a két gyermekük volt otthon. Kétségbeesetten kiabáltak, én átmentem, segítettem nekik – kezdte történetüket Irén. A nő kutyakozmetikus, ért az állatokhoz, javasolta a szomszédnak, hogy az egyiket ajándékozza el, mert nem fognak megbékélni egymással.
– Ez nem történt meg, a kutyák továbbra is harcoltak, ráadásul nagyon elhanyagolt állapotban voltak. Kihívtam rájuk a hatósági állatorvost – vázolta az előzményeket.
A legkisebb rést is betömik, hogy ne leselkedjenek utánuk
Fél évvel később, amikor Tapodyék elutaztak, lányuk egy nap azzal hívta fel őket, hogy ablakuk előtt egy hatalmas barikádot épít a szomszéd. A fém állványokra húzott zöld háló közel 5 méternyire magasodott közvetlenül az ablakuk előtt. Miután birtokvédelmet kértek, az építményt a hatóság visszabontatta nagyjából fele olyan magasra. A szomszéd azonban azóta újabb barikádokat épített: az 5 méter magas építményt felhúzta pár méterrel arrébb, a lecsökkentett méretűvel párhuzamosan, de szépen lassan a többi oldalról is körbevette telkét ezekkel a magas építményekkel. Tapodyékkel elbontatta például saját, egyébként teljes takarást biztosító pala kerítésüket, mert az 6 centiméterrel belógott az ő portájára, de ahelyett, hogy másikat épített volna, oda is csak zöld ponyvás takarófelületet emelt. Ahol kilyukad, ott ragasztószalaggal javítja ki a sérülést, nehogy egyetlen résen is belássanak hozzá.
– Azt mondja, azért takarja a portáját, mert mi leselkedünk. Nemrégiben valaki megvette a mellettünk lévő másik házat is, most feléjük építkezik, hogy onnan se lássanak be – mutatta Tapody Tamás, aki értetlenül áll azelőtt, hogy a mai világban, ahol egy reklámtábla kihelyezéséhez is engedély kell, ilyen építmények évekig állhatnak egy kertvárosi övezetben.
Papíron igazuk van, mégsem tesznek ügyükben semmit a hatóságok
– Amellett, hogy rendkívül ronda látvány, a legkisebb légmozgásra lebeg, zörög és sokat sötétít a mi portánkon is. És nem vagyok benne biztos, hogy stabil – sorolta gondjait a férfi, aki a városi és vármegyei hatóságok mellett az ombudsmant és az illetékes minisztériumot is felkereste már az utóbbi években panaszával. Szeretné elérni, hogy a telke mellett csúfolkodó barikádot, melyet valószínűleg engedély nélkül építettek, bontassák el. Ez azonban eddig nem sikerült.
– Független építésügyi szakértőtől van papírunk, hogy jogszerűtlen és szabálytalan ez az építmény és el kell rendelni a bontását. Ezt 2022 márciusában kaptuk meg, de azóta sem történt semmi. Minisztérium is utasította már a kormányhivatalt, hogy tegyenek valamit az érdekünkben – mutatta a papírokat a férfi, aki azonban úgy látja, lehet bármennyi dokumentuma, nem tud érvényt szerezni igazának.
– Ha növényekkel vagy megfelelő méretű beton kerítéssel óvná a privát szféráját, semmit nem szólnánk. Ez a megoldás azonban teljesen elfogadhatatlan. Szeretnénk, ha végre ezt a hatóságok is belátnák és cselekednének. Nem nekünk kellene évekig szenvednünk a saját otthonunkban mások jogszerűtlen viselkedése miatt – mondta a végsőkig elkeseredett házaspár.