2025.06.16. 07:30
Ismerd meg a települést, ami már több mint ötszáz éve az Alföld kincse – galériával
Ferenczi Ferenc polgármester volt a kalauzunk, a kísérőnk és mutatta meg települése nevezetességeit. A tiszaszigeti séta – aminek jelentős részét autóval tettük meg – tanulságos és érdekes volt, érintettük a mélypontot, a térvári kápolnát, a főtéri templomot és a legalább 100 éves malmot.
A tiszaszigeti séta előtt előbb ismerkedjünk meg a település vázlatos históriájával, hogy tudjuk, valójában hol is járunk.

Fekvése
Tiszasziget, régebbi nevén Ószentiván vármegyénk déli részén, a szegedi járás egyik legdélebbi fekvésű községe, ahol a legutóbbi, a tavalyi népszámlálás szerint 1649-en élnek. A mai település központi része szigetszerű kiemelkedésen jött létre közel a Tisza és a Maros összefolyásához, azok kanyarulataival körülölelve – erről a sajátos helyzetéről kapta jelenkori nevét is –, míg a területéhez tartozó egyes lakott helyek ugyanakkor régebben a Tisza túlpartjához tartoztak.
Tiszaszigeti képeslapok
Fotók: Imre PéterÓszentivántól máig
A település első okleveles említése 1484-ből származik, azonban a 16. században a török dúlás folytán, annak szomorú eredményeként elnéptelenedett. 1746-ban telepítettek oda szerbeket, de miután Szeged 1783-ban megvásárolta a területet, tovább nem maradhattak ott. Az akkoriban – mint már említettük – Ószentiván néven ismert és számon tartott településre dohánykertészeket költöztettek, a szerbek pedig kissé távolabb új települést hoztak létre Újszentiván elnevezéssel. Ószentiván neve 1955-ben változott Tiszaszigetre, vagyis ezen a néven idén 70 éves. Érdekesség, hogy a falu Trianon előtt Torontál vármegye törökkanizsai járásához tartozott.
Tiszaszigeti séta
Ferenczi Ferenc polgármesterrel a főtérről, a katolikus templomtól indultunk, aki – két gyerek társaságában – már kipróbálhatta az új UFO-forgót, amit a jótékonysági futás bevételéből vettek. A központban lencsevégre kaptunk mindent, amit lehetett a faluháztól a templomon és a parkon át a piacig. Következett a térvári, 2020-ban avatott kis kápolna, mellette a régi temetővel, majd a mélypont – ott a tervezett fejlesztésekről is szólt a faluvezető – az emlékkővel és végül a legalább 100 éves malom, mely egykor szorgalmasan őrölte az ott lakóknak a lisztet. Ez a kör csak autóval teljesíthető kicsivel több mint 1 óra alatt, sétálva bizony 1 napig is tartana.