2025.07.06. 21:37
Ásós Géza meglepetése és a Csillag börtön titkai
Összegyűjtöttük a nap legfontosabb történéseit. A Csillag börtön titkaiba nyerhettünk betekintést.
Eddig tíz önálló kötete jelent meg – ősszel következik a tizenegyedik –, számosban volt társszerző, a legnagyobb hatású és sikerű a Marinko, avagy a halál zsoldosa volt, de a társszerzőként jegyzett, a Csillag börtönről írt könyvek is népszerűek voltak. Bátyi Zoltán szegedi újságíró, író jó ismerője a megyeszékhely és környéke bűnügyi történeteinek, bűnügyeinek. Vele beszélgettünk.

A Csillag börtön segítette karrierjét, de a lelke egy részét időről időre ott hagyta a rácsok között
Bátyi Zoltán a ’90-es évek elején főnököm és kollégám volt a Reggeli Délvilágnál, s smúzolás nélkül írom, írhatom le: büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattam vele. Hosszú idő után szerdán találkoztunk újra és beszélgettünk pályafutásáról, a bűnügyekhez és a Csillag börtönhöz fűződő viszonyáról Szeged egyik családias hangulatú éttermében, amit a népnyelv csak úgy hív: az Isten háta mögött.
Ásós Géza nagy bejelentést tett, régóta dédelgetett álma válik valóra Csongrád-Csanád egyik településén
Ásós Gézáról már korábban sokszor írtunk, az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor tavaly ősszel olyat mondott, amitől felrobbant a Facebook-oldalunk. Több mint másfél millióan nézték meg, ahogy Ásós Géza szókimondó kegyetlenséggel beszélt a túlárazott fesztiválokról. Most pedig újabb terveit osztotta meg a nagyközönséggel a közösségi médiában.
A 3,6-os földrengés után öt utórengés is megrázta Csongrád környékét
Péntek délután és szombat este is földrengés rázta meg Csongrád környékét. A szombat esti földrengés után, éjszaka folyamatos utórengéseket is észleletek.
Hangulat felsőfokon, így ünnepelt Sándorfalva a húszéves jubileumán – galériával, videóval
A hétvégén ünnepeltek Sándorfalván, ami 20 éve lett város. A városnap alkalmából a pénteki ünnepi testületi ülésen átadták a település elismeréseit, szombaton pedig már a mulatságé és a főzőversenyé volt a főszerep.
Városnap és mulatság Sándorfalván
Fotók: Török JánosMég épp időben jártunk ott, lepusztult falak, rogyadozó tető: mielőtt végleg eltűnik, benéztünk a híres nemesi kúriába – galériával, videóval
Egykor nemesi lak volt, működött művelődési házként is – mostanra a falakról mállik a vakolat, a tető is rogyadozik. A hétvégi falunapot kihasználva a hamarosan kezdődő felújítás előtt megnéztük kívül-belül, milyen a lepusztult Návay-kúria Óföldeákon.