Szegedi hírek

2024.07.06. 17:15

Megvannak Szeged hangjai – GALÉRIA

A The Roving Chess Club nyerte a Sounds of Szeged zenei tehetségprogramot, aminek a döntőjét szombaton tartották az IH Rendezvényközpontban. A közönségből is rengetegen szavaztak, és az első három helyezett felléphet a Szegedi Ifjúsági Napokon, valamint mentorálást is kapnak a szervezőktől.

Megvannak Szeged hangjai – GALÉRIA

A közönség is szavazhat

Fotó: Gémes Sándor

Szombaton tartották a Sounds of Szeged Zenei verseny döntőjét Szegeden az IH rendezvényközpontban. A tehetségkutatót a Coca-Cola SZIN Fesztivál és a Szegedi Tudományegyetem szervezte. Gór-Nagy Gábor szervező a döntő előtt elmondta, hogy a szakmailag elismert versenyprogramban amatőr és szegedi kötődésű zenészeknek nyújt lehetőséget zenei karrierjük fejlődésében.

Vasárnap pedig már azt tudtuk meg tőle, hogy az első helyezett a The Roving Chess Club, a második a az Imago Mundi, a harmadik pedig a Beniap nevő rapper lett. Érdekesség, hogy a különdíjat is az Imago Mundi kapta.

Az első három helyezett felléphet a Szegedi Ifjúsági Napokon is. Az első helyezett pedig megkapja a Sound of Szeged (Szeged hangja) díjat, domain nevet, merch anyagokkal. Ezen kívül a Szegedi Tudományegyetem által szervezett PontOtt Parti sztárfellépőjének előzenekara lehet, de forgathat klipet is, és profi fotók is készülnek róluk. Gór-Nagy Gábor elmondta azt is, hogy a helyszínen ötszázan, az internetes élő közvetítésük alatt pedig négyezren szavaztak a kedvencükre.

A zsűri tagja Saya Noé énekes-dalszerző, Szűcsné Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN fesztivál igazgatója, Gajda Ferenc, a CityRocks Produkció alapító ügyvezetője, Kovács Ákos Dadan, a Gold Record zenei managere, Varga Géza, a Gold Record zenei managere, Vári Gábor, a Miracle Sound stúdió hangmérnöke és producere, és Szakál Péter Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatója voltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!