Színház

2019.10.02. 11:50

Kezdődik a MASZK őszi sorozata Szegeden

Nyolc független színházi produkció, köztük kortárs táncelőadások és a k2 Színház premierje szerepel a MASZK Egyesület őszi kollekciójában, amely pénteken kezdődik a szegedi Régi Zsinagógában – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Jelenet az Árvácska című előadásból. Kép forrása: MASZK

A sorozat nyitóelőadásán a Nézőművészeti Kft. A kézmosás fontosságáról című darabját láthatja a közönség. Scherer Péter művében Katona László és Molnár Gusztáv a higiéniai okfejtések mellett egyéb fóbiákról, a mértékletességről és az emberi érintkezések különböző megnyilvánulásairól is mesél a nézőknek.

Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című könyvét vette alapul a Másik Produkció a Stílgyak előadáshoz. Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor által írt, rendezett és előadott variációburleszk – melyet hétfőn mutatnak be Szegeden – elnyerte a 2019-es RS9 OFF független színházi fesztiválon a közönségdíját, valamint a legjobb férfi színésznek járó elismerést.

Kelemen Patrik Celesztin – égi tünemény és Raubinek Lili Kelly című produkciója október 13-án az Imre Zoltán Program támogatásával jön létre. Kelemen Patrik a tánc poétikus értelmezéslehetőségeit vizsgálja, Raubinek Lili pedig a harsány, egocentrikus és magába zárkózó Kellyt formálja meg.

A népszerű sikerkönyv, az Egy gésa emlékiratai című regény ihlette a Színház- és Filmművészeti Egyetem Az én szobám című előadását, melyet Pécz Roland rendezett és Veszelovszki Janka negyedéves színészhallgató ad elő. A produkció az egyetem évad végi közönségszavazásán megosztott első díjat nyert.

Hatalmas sikerrel mutatta be tavaly ősszel Szegeden a MASZK Egyesület, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE a Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényéből készült előadást, mely október közepén utoljára látható a Tisza-parti városban.

Szegedre érkezik a Dollár Papa Gyermekei társulat Móricz Zsigmond regényéből született előadása, az Árvácska is, mások mellett Kulka Jánossal, aki először szerepel a Régi Zsinagóga színpadán.

A MASZK Egyesülettel közös bemutatóként kerül színre, és egyszer lesz látható a megújult csapattal dolgozó k2 Színház produkciója, a „magzatMESE” műfaji megjelölést viselő Szittyahintő című darab, mely Sarah Cohen Scali MAX című regényén alapul.

A k2 másik produkciója Robert Merle Mesterségem a halál című regényéből született. A Hűséget Benkó Bence rendezte, a darab a társulat tantermi színházi projektjének része, az október 25-i előadása pedig a középiskolások számára ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában