Ma bemutató!

2020.10.09. 18:38

Rettegés és szerelem – 1984 a szegedi színpadon

Grandiózus, feszített ritmusú, összművészeti produkcióként elevenedik meg ma este Orwell 1984 című regénye a Szegedi Nemzeti Színház színpadán Horgas Ádám átiratában és rendezésében. A főszereplő Winston Smith karakterét életre keltő Rétfalvi Tamás.

Koós Kata

20201007 Szeged George Orwell: 1984 című darab próbája a Szegedi Nemzeti Színházban Rendező: Horgas Ádám. Képen: Rétfalvi Tamás Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette

Mintegy hét hónapnyi kényszervárakozás előzte meg az 1984 színmű ma esti bemutatóját a Szegedi Nemzeti Színházban. A járványhelyzet mi­­att márciusban ugyanis meg kellett szakítani a próbafolyamatot, amelyet májusban folytathattak a nyári szünet kezdetéig. Az elhúzódó felkészülés ürömébe azonban némi öröm is vegyült, ugyanis így nyár elején a produkció bonyolult technikai hátterének kialakítása megtörtént, és ősszel már az alkotók osztatlan figyelemmel tudtak az előadás lelki fo­­lyamataira koncentrálni.

Hétköznapi hős

George Orwell szatirikus, politikai-szerelmi történetének fő­­szerepében Rétfalvi Tamást láthatja a közönség. Elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy életre keltheti Winston Smith karakterét. – Ifjúkorom egyik kedvenc regénye volt az 1984. Először el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz majd színpadon. Aztán elolvastam Horgas Ádám adaptációját, és rögtön magával ragadott a feladat. Winston Smith karakterében a legnagyobb kihívás számomra, hogy nem egy hőst, hanem egy egyszerű, hétköznapi köztársat kell alakítanom, aki nem érzi a helyét abban a furcsa, diktatórikus, mindent átszövő és mindenkit félelemben tartó rendszerben. Egyszerű emberként szeretne fellépni az igazságtalanság ellen, és nekem így kell megformálnom. Azért nem könnyű, mert a szöveg olykor szinte megköveteli a pátoszt – fejtette ki.

Szüntelen rettegés

A fiatal színművész elárulta, lelkileg igen megterhelő számára a történet által felvázolt, disztópikus, nyomasztó világ hangulata. – A könyvben és az előadásban is gyakorlatilag végig rettegésben élnek a szereplők. Nem egyszerű ezt letenni a próbák után. Persze nemcsak az elnyomó hatalom eredményezte félelemről, hanem a szerelem erejéről is mesél a darab. Fontos üzenete szerintem, hogy mi, emberek soha ne veszítsük el egymással a kapcsolatot. Függetlenül attól, hogy milyen rendszerben élünk – mondta, majd hozzátette: a projektorok, televíziók, óriásbábok, hang- és fényeffektek révén a regény valamennyi szállóigévé vált jelképe megelevenedik a színpadon, mint például a telekép, a gondolatrendőrség vagy lebegtetve a Nagy Testvér. – A színészek mellett egy nyolctagú kórus és a színházi tánckar is szerepel az előadásban. A szereplők és a sokrétű technikai háttér összhangja nagyon feszített ritmust ad a produkciónak, ami hatalmas koncentrációt igényel minden színpadi és háttéralkotó részéről. Komoly, grandiózus összművészeti munka e darab – közölte.

Vidám folytatás

Az évad további részében Peter Shaffer Black Comedy vígjátékában, valamint Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét anyag című komédiájában lép majd színpadra Rétfalvi Tamás. – Mindkét szerepet nagyon vá­­rom. A komédiákat felettébb szeretem, mert a vígjátékok működése, logikája nagyon közel áll a személyiségemhez, ám a szegedi közönség előtt ezek lesznek az első bemutatkozásaim a műfajban – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában