nem mindennapi életút

2020.10.05. 19:05

Saját tragédiáin keresztül jeleníti meg az erdélyi magyarság küzdelmeit

Nagykárolyban tervezték leélni az életüket Krassói Tiborék, azonban a hatóságok közbeléptek. Egy csellel Magyarországra jutottak, azonban itt is küzdeniük kellett. Mindezt most könyvben mutatja meg.

K. A. R.

Fotó: Török János

A nagykárolyi kistemplom kántora címmel írt könyvet Krassói Tibor. Saját életén keresztül számol be a kötetben olyan erdélyi kisebbségi magyar emberekről szól, akikben két dolog volt közös: az Isten- és embertelen kommunizmustól való idegenkedés, valamint az a törekvésük, hogy az Istentől szívünkbe írt felebaráti szeretet, az egymás segítése semmilyen körülmények között ki ne vesszen belőlük. Ezt a művet mutatták be szeptember 5-én este Szegeden a Katolikus Házban.

Az írás jól szemlélteti azt, hogy Romániában milyen küzdelmeken, meghurcoltatásokon ment keresztül egy magyar család. Elvették az útlevelét, ezzel megtiltották a Magyarorzságra való belépésté, később a jogosítványától is megfosztották, majd a feleségét és a két lányát is sorba vették, például a kisebbik gyermeket nem engedték a Szovjetunióban és Bulgáriában fellépni. 600 oldalas jelentése volt a hatóságoknak Tiborról és családjáról.

Krassói Tibor családjával együtt élte át a meghurcoltatásokat.
Fotó: Török János

A bemutatón elmondta, úgy döntöttek hazánkba költöznek, de ezt csak úgy tudták volna megtenni, ha egyeneságú leszármazottai vannak Tibornak. Mivel ez az út nem volt járható, kicselezték a hatóságot, elváltak Magdi feleségével, eladták a házat, csak a szőlőt tarották meg. Tibor szerzett magának egy feleséget Magyarországon, így elkezdődhetett a költözködés. Gyüre Rozália pontosan tudta, hogy ő miért köt papíron házasságot Tiborral, azonban akkor nem tudta, hogy többéves megpróbáltatások várnak rájuk.

Tiborék úgy gondolták, hazánkban vége lesz az üldöztetésüknek, azonban tévedtek, hosszú éveken keresztül vívtak gigászi küzdelmeket azért, hogy elfogadják őket Magyarországon. Noha nap mint nap veszélyek között kellett élniük, vállalták a harcot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában