2021.01.12. 16:15
Ötméteres szobrot kap Attila vezér
A koronavírus-járvány miatt a 2019-es bevételének csak 49 százalékát realizálhatta tavaly az 50 éves Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Kertész Péter ügyvezető igazgató elmondta, a megyei önkormányzat a bejáratnál Attila, a hun vezér 5 méteres szobrát állítja majd fel.
Ópusztaszer 20190802 Árpádnak és vezéreinek állítottak örök emléket a Nemzeti Történeti Emlékparkban, az első magyar Kárpát medencei országgyűlés tiszteletére. Fotó; Török János Délmagyar
Fotó: Török János
– Nagy reményekkel vágtunk neki 2020-nak, különösen azért, mert tavaly volt 50 éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. De ember tervez, Covid végez: a járvány keresztülhúzta a számításainkat, jubileumi rendezvényeink jelentős része elmaradt, idén tartjuk meg őket – kezdte Kertész Péter ügyvezető igazgató, hozzátéve: konferenciákat, kiállításokat és kiadványokat is terveztek megvalósítani az 50 éves évfordulóra.
Bevételkiesés
Az emlékpark a koronavírus miatt március 17-én kényszerült bezárni. Később, a fertőzésveszély nyári enyhültével is csak részlegesen tarthatott nyitva, ami azt jelentette: a 2019-es bevételnek, becslések szerint, csupán 49 százaléka teljesült, az ünnepi események mellett elmaradtak az osztálykirándulások, a húsvéti és a pünkösdi rendezvények.
– Azért vannak jó hírek is: az ideiglenes szerződéssel dolgozók kivételével megtartottuk a munkahelyeket, az intézményen belül nem terjedt a vírus, és nem váltunk gócponttá.
Fejlesztések
A még mindig jelen lévő Covid–19 dacára fejleszteni is tudtak: a sorban állást kikerülve webshopban online is vásárolhatunk belépőt, és családi erdőjátszóteret létesítettek.
– Építettünk biciklitárolót csomagmegőrzővel, a pénztár melletti új tourinformiroda kialakítása márciusra fejeződik be, a régi helyén mindennel felszerelt baba-mama rekreációs szoba lesz – sorolta Kertész Péter. Megemlítette még: büszke arra, hogy nemzetközi turisztikai konferenciát tartottak a Kárpát-medencei Turizmus Egyesülettel közösen. A 2020-ban elmaradt rendezvényeket – a Feszty Árpád-életmű tárlata és az alapító Trogmayer Ottó emlékkonferenciája – az elképzelések szerint idén látogathatjuk, illetve vehetjük kézbe a tervezett jubileumi kiadványokat.

– Csatlakozunk tárlatokkal a vadászati világkiállításhoz, és Anonymus gesztája nyomán felelevenítjük a hun–magyar rokonság legendáját. Attila koporsóira utalva Vas, ezüst, arany címmel hun régészeti kiállítás nyílik, ehhez 8 múzeum ad anyagot. A megyei önkormányzat pedig a bejárattól nem messze felálltja a vezér, Attila 5 méteres szobrát – árulta el.
Rotunda
– Jelentős lesz a rotunda energetikai felújítása, korszerűsítése: napelemes, hőszivattyús megoldás váltja a már elavultat. Vélhetően még az idén megvalósulhat vagy elkezdődhet a beruházás, bár a forrást még keressük hozzá – fűzte hozzá Kertész Péter.