Az álmokat nem lehet gúzsba kötni

2021.04.12. 20:20

A pandémia idején alakult meg a szegedi Hűvös zenekar

Az ifjúság hite és elszántsága rendszerint nem ismer lehetetlent. Ékes bizonyíték erre a négy szegedi fiatalember esete, akik a pandémia nehézségei ellenére zenekart álmodtak, és immár csupán karnyújtásnyira vannak első albumuk megjelenésétől. A hónap végén videóklippel mutatkoznak be a nagyközönségnek.

Koós Kata

– Az egész a suliban indult – mondta Kormos Dénes gitáros, aki a Tömörkény István Gimnáziumban harmadikos korában ismerkedett össze az akkor végzős Vidiczki Zsombor énekes-ritmusgitárossal, aki a közösségi oldalakon előszeretettel osztotta meg dalait. Egy közös diáktársuk szobájában kezdtek hárman zenélni tavaly január végén.

– Aztán megismerkedtünk Mucsi Barnával, aki a dobosunk lett, és beütött a pandémia. Persze nem adtuk fel. Egy tagcsere után az osztálytársam, Kállay András lett a basszusgitárosunk. A végleges zenekar tavaly júniusra állt össze

– fejtette ki Kormos Dénes.

Nevük a kabalájuk

A fiatalemberek elmondták, a névválasztás hosszas, komoly fejtörést okozott számukra. A megoldást a januárban létrehozott, közösségi platformjuk hozta el, ahol folyamatosan kommunikáltak egymással.

Sok akadályt gördített a vírushelyzet a négy szegedi fiatal útjába. Fotó: Hűvös zenekar

– Mivel januárban hideg volt, hirtelen ötlettől vezérelve a Hűvös nevet adtuk a csoportnak. Aztán a karanténban eszembe jutott, hogy miért ne lehetne ez a nevünk. Angolul cool, ami menőt, vagányt is jelent. Hátha szerencsét hoz

– magyarázta Kormos Dénes.

Rocktóber

A zenekar első fellépései októberben sorra követték egymást. Először a Dugonics téren csaptak a húrok közé, majd a Grand Caféban rezegtették a hangfalakat, ahonnan a fővárosi A38 Hajóra hívták őket.

– Azt a hónapot csak rocktóberként emlegettük. Elmondhatatlanul jó élmény volt látni, ahogy különböző korosztályok, a barátaink mellett vadidegenek is lelkesen buliztak a számainkra. Aztán sajnos a járványhelyzet miatt megtorpanásra kényszerültünk, hiszen a vírus ismét ellehetetlenített minden fellépési lehetőséget

– mondta Vidiczki Zsombor.

Töretlen optimizmus

Első albumuk hét számának stúdiófelvétele már lezajlott, csupán három maradt hátra. Bemutatkozó klipjük is elkészült, amellyel a hónap végétől szándékozzák meghódítani a világháló közönségét.

– Blues-rock, alternatív és népzenei stílusjegyek egyaránt felfedezhetők a számainkban. A kedvenc korszakunk a hatvanas évek a szabadságérzete miatt. Mi is azt a most vagy soha érzést szeretnénk átadni: hogy merjünk minden érzést mélyen átélni, legyen az öröm vagy bánat. Merjünk élni, ne csak éldegéljünk. Az első albumunk egy történetet mesél el magányról, barátságról, szerelemről, csalódásról, reményről – magyarázta az énekes-gitáros, aki hozzátette: a pandémia számtalan akadályt gördített az útjukba, ám optimizmusuk mindvégig töretlen maradt.

– Nem azon kesergünk, hogy éppen mit nem lehet csinálni, inkább folyamatosan készülünk, és alig várjuk, hogy újra felléphessünk. Dénes és András érettségire készül, Barnával elsőéves egyetemisták vagyunk, szóval van mit tanulnunk, de ez sem jelent akadályt. Voltunk karanténban, mikor próbálni se tudtunk, a klubok bezártak, de egy pillanatra sem adtuk fel. A vírus minket gúzsba köthet, de az álmainkat soha – szögezte le Vidiczki Zsombor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában