a bábszínház és a szimfonikus zenekar közös produkciója

2021.06.24. 16:18

A csoda mindenkié – Fotók

Gyerekeknek és szüleiknek egyaránt fontos üzenetet közvetít a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közös produkciója. A csodafa című előadást a jövő évadban tekintheti meg a nagyközönség.

Zene, mozgás, bábművészet és varázslat keveredik az összművészeti produkcióban. Fotó: Kuklis István

Fotó: Frank Yvette [email protected]

Marianne Poncelet meséjét Orbán György muzsikájának aláfestésével álmodta színpadra a szegedi Kövér Béla Bábszínház a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. A csodafa című produkció tesztbemutatóját vasárnap zárt körben tartják, a nagyközönség a jövő évadban tekintheti meg a bábszínházban, valamint a szimfonikusok Csokimatiné ifjúsági előadássorozatának keretében a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt fontos üzenetet közvetítő produkciót.

– Nagyon örülök, hogy értékes zene társul az előadáshoz. A báb és a klasszikus zene találkozása korántsem új keletű. Már Joseph Haydn-nek is kötelessége volt bábopera zenéket is írni. Sőt annyira szerette e műfajt, hogy a saját lakrészében házi bábszínháza is volt. A csodafa muzsikája a gyerekek nyelvén szól, de valódi értékeket hordoz. Nagyon változatos a hangszerelése, nagyzenekari mű, melynek lehetőségeit ki is használta a szerző a történetmesélésre, a figurák jellemzésére,a szituációk humorának kibontására – fejtette ki Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Az előadást Nagy Viktória Éva rendező álmodta színpadra, akinek nézetei szerint komolyzene és bábművészet kiválóan egészítik ki egymást.

– A bábszínpad alkalmas arra, hogy olyan varázslatokat teremtsen, mely a szimfonikus zenét ki tudja egészíteni, vagy éppen a zenéből inspirálódva hozza létre a varázslatot. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek találkozzanak e rétegzettségű zenével is, mely rendszerint nem képezi a mindennapjaik részét – közölte.

A történet főszereplője egy kertész, aki élete nagy részét egy fa gondozására fordítja. A csemetéből gyönyörű szép, zenélő csodafa lesz, melyet állandóan körülzsonganának a lepkék, madarak, gyerekek. Ám a kertészben erős birtoklási vágy ébred, nem szeretné féltve, nagy gonddal nevelgetett kincsét másokkal megosztani.

A kertész szerepében a bábszínház társulatának legújabb tagját, Kalocsányi Gábort láthatja majd a közönség, aki a pécsi Bóbita Bábszínházból szerződött a napfény városába.

– A bájos történet nemcsak a gyerekek, de a szülők számára is fontos üzenetet hordozhat. A kicsiknek, hogy a csoda és a varázslat mindenkié, nem szabad önzőnek lenni. A szülőknek pedig, hogy mindannyiuk életében eljön a pillanat, mikor a gyerekek kirepülnek a fészekből, és el kell tudni engedni a féltőn nevelgetett csemetét, hogy a saját útját járhassa, kiteljesíthesse önmagát, a világ örömére tehessen – mondta.

A produkció kapcsán rendezett sajtótájékoztató keretében Kiss Ágnes, a bábszínház igazgatója az évad eredményeit is összegezte, melyet a járványhelyzet nehézségei ellenére pozitívnak értékelt. Elmondta, legközelebb a Füvészkert hétvégi Levendulanapjai keretében szombaton 10 órától, majd augusztus 28-29-én a SzinKópé Fesztivál keretében találkozhat a társulattal a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában